Sok évvel ezelőtt a Vörös zsaru című filmben együtt játszott Koncz Gábor és Arnold Schwarzenegger. Közös jelenetük után felajánlotta a világsztárnak, hogy menjenek el együtt szórakozni Budapesten. Ez meg is történt, a magyar színész pedig most elmesélte a részleteket.

A harminc évvel ezelőtti forgatások alatt Koncz Gábor alaposan megismerte a test­építő színészt, sőt úgy tartja, hogy nála senki nem ismeri jobban a terminátor budapesti titkait. Ő vitte ugyanis a fővárosi éjszakába szórakozni – írja a Bors.

Közös jelenetük után a magyar színész felajánlotta a testépítőnek, hogy menjenek el együtt szórakozni. “Az egyik belvárosi bárban szórakoztunk három napon át. Ami engem nagyon meglepett, hogy Schwarzi éjfélkor ránézett az órájára, és azt mondta, Gábor, én most hazamegyek. Ebből látszott, hogy mennyire profi. Pontosan tudta, mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy másnap reggel frissen keljen, és aznap a maximumot tudja teljesíteni” – mondta a lapnak a színész.

Harminc év hosszú idő, a Terminátor is megváltozott. Legutóbbi, júliusi lá­togatása alkalmával kerékpárral többször is végigjárta a budapesti nevezetességeket, és most már csak a fitnesztermeket és antikvitásokat látogatta.


Nézd meg a címlapunkat, sok érdekességet találsz ott is! Klikkelj ide!

A BudaPestkörnyéke.hu a főváros agglomerációjának napról-napra népszerűbb hírportálja. Ha te is elsőként szeretnél értesülni a legérdekesebb hírekről, eseményekről, lájkold az oldalunkat a Facebookon.

Köszönjük, hogy most is minket olvasol!