Nosztalgiavonat indul hamarosan Szentendrére, a 60-as évek egyik sztármozdonyának számító NoHAB a HÉV-vonalon fog közlekedni. Ebből a típusból már csak öt üzemel az országban.

A MÁV Nosztalgia Kft. a MÁV-HÉV Zrt. közreműködésével egynapos, különvonatos kirándulást szervez Budapest-Nyugati pályaudvarról 2018. szeptember 8-án. A kirándulóvonatot a vasút kedvelői körében nagy népszerűségnek örvendő M61 NoHAB típusú dízelmozdony vontatja. A szerelvény Óbuda állomásig a MÁV, majd átállást követően Kaszásdűlőtől a Szentendrei HÉV vonalán éri el várost – írja a szentendre.media.hu.

A 150 éves MÁV és a 25 éves MÁV Nosztalgia közös „születésnapi” rendezvénye, a Nemzetközi Járműparádé. A Vasúttörténeti Parkba érkező külföldi vendégmozdonyokkal most utazni is lehet. A nosztalgia-vonatozás mellett Szentendrén különböző fakultatív programokat is kínálnak a vendégeknek, ezek között szerepel városnéző séta és Skanzen-látogatás.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Jegyárak: felnőtt teljes árú – standard osztályon: 3.990 Ft/fő, gyermek – standard osztályon (4-14 éves korig): 2.990 Ft/fő, gyermek (0-4 éves korig): díjmentes (ülőhely nélkül)

A vasúti legenda

Az 1960-as évek elején a MÁV-nál a nem villamosított fővonalakon számos vontatási feladat, a nagytömegű gyors-és tehervonatok továbbítása már csak nehézséggel volt megoldható. A hazai járműipar ebben az időben még nem volt felkészülve a nagyteljesítményű dízelmozdonyok gyártására.

Több nyugati gyártó cég közül a svéd Trollhattan-i „Nydquist och Holm (NOHAB) cég mozdonyára esett a választás, mely 1960-ban a Budapesti Nemzetközi Vásár keretében a Nyugati pályaudvaron bemutatkozott be. 1963-64-ben 20 db jármű állt forgalomba, melyek közül kettő 1989-ig kormányzati járműként közlekedett – áll a mavnosztalgia.hu oldalon.

A mozdonyba egy 1435 kW teljesítményű, 16 hengeres, kétütemű, az amerikai General Motors cég által gyártott dízelmotort építettek. A villamos hajtású dízelmozdonnyal hajtott főgenerátor termeli a két forgóvázba beépített, hat egyenáramú vontatómotor hajtásához szükséges villamosenergiát. A vontatómotorok fogaskerék-áttétellel hajtják a kerékpárokat.

A személyszállító vonatok fűtéséhez szükséges gőzt egy Vapor típusú, olajtüzelésű, önműködő üzemű gőzfeljesztő termeli. A vonalvillamosítást követően a személykocsik gőzfűtő-berendezését kiszerelték, és a M61-eseket villamosan fűteni tudó mozdonyok váltották le.

Az M61,001 pályaszámú mozdonyt a MÁV műszaki emlékké nyilváníttatta. A meglévő további 5 jármű különböző vasúti vállalkozásokhoz került. Napjainkban a MÁV Nosztalgia Kft. flottájában személyszállító vonatokat továbbít, esetenként pályaépítési munkáknál vontatási szolgálatot teljesít.

Kiemelt kép: mavnosztalgia.hu