3,8 milliárd forintból valósul meg a Jogszerű foglalkoztatás fejlesztése nevű projekt. Az esemény nyitórendezvényén az is elhangzott, hogy az ellenőrzött munkáltatók 74 százalékánál volt gond a foglalkoztatással.

Több száz milliárd forintra, egyes becslések szerint ezer milliárdos nagyságrendűre tehetők a munkavédelmi utasítások be nem tartásából eredő károk. Magyarországon a fekete gazdaság részaránya húsz százalék körül van – jegyezte meg Simon Attila István  munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár – utalva arra, hogy az Európai Szociális Alap és a magyar költségvetés által finanszírozott program célja egyebek mellett ennek csökkentése.

Az elmúlt nyolc évben a munkanélküliségi ráta történelmi mélységbe csökkent. Miután az ország közel áll a teljes foglalkoztatáshoz, érdemes odafigyelni arra, hogy a dolgozók hosszú távon munkaképesek maradjanak – tette hozzá.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A kiemelt projekt forrásaiból többek között a munkavédelmi és munkaügyi tananyagok fejlesztését, konferenciák és kampányok szervezését támogatják. A hatósági munkát műszerek és gépjárművek beszerzésével, informatikai fejlesztésekkel segítik a program keretében. A fejlesztések a kormányhivatalok munkájának az eredményességét is javítják majd.

A munkaügyi hatóság által ellenőrzött munkáltatók 74 százalékánál tártak fel munkaügyi jogsértéseket tavaly. A jogsértések magas száma a politikus szerint rávilágít a problémák súlyosságára, még akkor is, ha az ellenőrzéseket legtöbbször ott hajtják végre, ahol a legnagyobb az esélye a szabálytalankodásnak.

MTI