A Dunakanyar települései mintha kimaradtak volna az utóbbi évek nagy ingatlanpiaci szárnyalásából. Szentendrétől északra, Visegrád irányában, a 11-es út mentén kis túlzással minden ház eladó – még sincs nagy mozgás. Pedig akad rejtett kincs is.

Budapesttől Visegrád felé autózva a Duna mentén azt hihetné az ember, hogy még tart a gazdasági válság. Szinte minden második ház vagy telek eladó. Túlkínálat van az ingatlanokból és kevés adásvétel születik. Ennek egyik oka, hogy a Dunakanyar hagyományos üdülőövezeteinek tulajdonosai vagy azok örökösei közül sokan szeretnék meglovagolni a magas ingatlanárakat és jó áron értékesíteni üdülőjüket, telküket. A vevők azonban kétszer is megfontolják, hogy kiköltözzenek-e a Dunakanyarba, mivel innen csúcsidőben elég nehézkes a bejutás a fővárosba. Ugyancsak levon az ingatlanok értékéből, ha a gyakran zsúfolt és zajos 11-es út közelében fekszenek. – írja az mfor.hu.

Hogy a fővárostól számított távolság és a közlekedés minősége mennyire meghatározza az ingatlanok értékét, azt jól mutatja, hogy öt év alatt 71 százalékos növekedéssel a szentendrei városi otthonok átlagos négyzetméterára idénre elérte a 350 ezer forintot, míg Esztergomban mindössze 33 százalékos növekedés mellett csak 160 ezer forint az átlagos négyzetméterár. A két város között is igencsak szórnak az árak: míg Leányfalun közel 300 ezres átlagárat rögzítettek, addig Tahitótfalun ennél nagyjából harmadával olcsóbban lehet vásárolni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„A Dunakanyarban sok ingatlantulajdonos kitette az ELADÓ táblát, bízva a helyi ingatlanpiaci fellendülésben ” – mondta a lapnak Havas János, az OTP Ingatlanpont stratégiai partnere, aki szerint „a tulajdonosok próbálják a fővárosi III. kerületi árakat elérni, de ez teljességgel irreális. Az ingatlanok gyakorta túlárazottak”. Havas János szerint az árhullám legfeljebb Szentendréig, Leányfaluig terjed.

Kiemelt kép: BudaPestkornyeke.hu