Döbbenetes manőverek sorozatával veszélyeztette mások életét az a sofőr, aki először a forgalomtól elzárt területen autózott, majd áthajtott a záróvonalon, aztán a szemközti sáv melletti fövenyen döngetett. A videót a cikkünk alján lehet elindítani.

A videó a Bpiautosok.hu oldalra került ki, a fedélzeti kamera tulajdonosa ezt írta: “Nem az az ember vagyok, aki “felnyomkodja” az embereket, de a mai produktum kritikán alulira sikerült egy szánalomra se méltó trágya sofőrnek!” – majd a történettel folytatja:

Azt írja, hogy „Közlekedek 2019.06.07-én 19.30 óra körül a 4-es számú főúton, ahol a Gyömrő-Üllő kereszteződésnél egy körforgalmat csináltak. A körforgalom még nem 100%-os, mivel folynak még a munkálatok és emiatt, a 4-es úton 500 méterre már tábla figyelmeztet, hogy az útszakasz beszűkül és szembe forgalomra számítsunk.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Jóval előtte már egy sávra van behúzva a forgalom, ezzel felkészítve az autósokat az építkezésre és egyéb forgalmi akadályokra!

Ezeket a forgalmi figyelmeztetéseket leszarva (bocs a durva szavak miatt), egy szánalmas fél-hülye, a forgalomban résztvevő szabályosan közlekedőket nagyon keményen veszélyeztette!

A képek és a videofelvétel szerintem magáért beszél! Majdnem nekem is jött az állat és ezekkel én már egyszer találkoztam korábban, csak akkor egy Mercedes Vitoval voltak, azóta van fedélzeti rögzítőm!

Ami még fontos – teszi hozzá a videó készítője – nem volt leckéztetés mielőtt sokan azt gondolnák. Irányjelző nélkül, forgalomtól elzárt területen közlekedő, a legnagyobb megengedett sebességet átlépő “kutya”, a kocsim jobb hátuljára húzta a kormányát, a mögém történő “besorolása” során!

A jobb oldalon túrta maga elött az utat és amikor az látszik, hogy én is a záróvonal felé mozdítom a kocsit, az azért volt, mert a “kutya” a jobb oldalt található korlát és közém túrta be az autójának az orrát, ha nem húzom a záróvonal felé a kocsimat, simán belém jön az idióta!!

Remélem sikerül esetleg megsajtóztatni, hogy okulásképpen mindenki lássa ezeket a vadbarmokat az ilyenek miatt halnak meg magyar emberek a közútjainkon!” -zárja sorait a videó készítője.

Egy rendeletmódosítás miatt a rendőrség nyomozást indíthat akár a lenti videófelvétel alapján. A rendszám biztosan látszik az eredeti felvételen, hiszen a nyilvánosságra hozott képeken kitakarták azt.

Ha elkapnák ezt az idiótát, nem csak a jogosítványát vennék el – feltéve, ha egyáltalán van neki – hanem pénzbüntetést, de minősített esetben börtönt is kaphatna az illető autós.

Kiemelt kép: bpiautosok.hu