Eddig tisztázatlan körülmények között két autó és egy tehergépkocsi ütközött össze 2018. november 7-én 15 óra 50 perckor Budapest XVIII. kerületében a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton, a Határ út és a Köki terminál között.

Az elsődleges rendőrségi információk szerint a balesetben egy ember megsérült.

A budapesti agglomerációban 107 évvel ezelőtt ismert kiadvány volt a Budapest Környéke című lap. Örülünk, hogy ennek a nagy múltú újságnak a modern verzióját, a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportált már 300 ezren olvassák.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére a rendőrök a Ferihegyi Repülőtérre vezető utat a Határ út és a Köki terminál között egy forgalmi sávon lezárták, a forgalom rendőri irányítás mellett, váltakozva haladt.

Nem sokkal 19 óra után kaptuk a hírt, hogy a rendőrök befejezték a helyszíni szemlét, a zárást feloldották, ismét zavartalanul haladhat a forgalom.

Kiemelt kép: illusztráció