Nagykovácsiban tiltakozó leveleket írtak az önkormányzatnak, hogy nem kérnek a permetezős repülőgépekből. Inkább legyen szúnyog, mint idegméreg a faluban! Várhatóan már 2020-tól nem lesz repülőgépes, vegyi irtásra engedélyezett szer Magyarországon – mondta Dr. Zöldi Viktor, a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársa egy márciusi konferencián. Ez azt is jelentheti, hogy a jelenlegi szert betiltják.

Az Európai Unió legtöbb országában már csak a környezetre kevésbé veszélyes biológiai írtást engedélyezik, a vegyszerek repülőgépről történő szórását nem. A gépekről kijuttatott idegméreg az irtást szervező katasztrófavédelem szerint teljesen ártalmatlan az emberekre, mégis sokan tartanak a vegyszertől.

Balhé Nagykovácsiban

Az agglomerációban több településen le is mondtak a vegyszeres irtás lehetőségéről. Legutóbb Nagykovácsiban bocsájtották facebookos szavazásra az ügyet, végül a vegyszeres irtás ellenzői nyertek, így a polgármester lemondta a katasztrófavédelem tervezett irtását.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Facebookon többen egészségügyi és környezetvédelmi aggályokat fogalmaztak meg, félnek a vegyszertől, nem tartják elég hatékonynak, féltik a természetet. A helyi önkormányzat oldalán az alábbi szűkszavú közlemény jelent meg:

„Július 19-én, pénteken indult volna a szúnyogirtás, melyet a katasztrófavédelem rendelt el Nagykovácsi területére. A nagy esőzések után bekövetkezett szúnyoginvázió miatt a vizsgálatok indokoltnak tartották a gyérítést, azonban a beérkezett tiltakozó levelek és a kiszórni kívánt szer környezetbarát jellegének vitatottsága miatt az Önkormányzat szavazást indított Facebook közösségi oldalán, ahol a lakosság nagyobb hányada kérte a kémiai szúnyogírtás lemondását. Így Kiszelné Mohos Katalin, polgármester asszony megbízásából az Önkormányzat július 17-én lemondta a kémiai írtást, tehát a szúnyogírtás elmarad Nagykovácsi területén.” – áll a közleményben.

„Mérget szórnak a fejünkre”

A helyi Facebook csoport hozzászólásaiból az derül ki, hogy a téma nagyon megosztotta a települést, igazi adok-kapok alakult ki. Volt aki azt írta: Nagyon sajnálom, hogy elmarad. Illetve azt sajnálom, hogy a „hangosabbak” győztek. Hol volt itt közvélemény kutatás?” mások inkább így fogalmaztak: „Mérget szórtak volna tartályautóból Nagykovácsi utcáira, onnan a kertekbe. A szer használati utasításán az szerepel, hogy emberrel érintkező tárgyakra, élelmiszerre nem kerülhet. A vizi élővilágot súlyosan károsítja. Nos ezt hogy lehetne megoldani? Sehogy. Nem sportszerűtlen az, hogy a megkérdezésünk nélkül mérget szórjanak a fejünkre, a kertünkre, a házunkra, a teraszunkra, és mindenre, amivel érintkezünk?”

A vita a két érvrendszer mentén alakult ki és néha személyeskedésbe, sértegetésbe fulladt. Egy a lényeg: az önkormányzat látva a településen kialakult hangulatot és a rövid ideig tartó facebookos szavazás eredményét, inkább lemondta az irtást, csak, hogy megnyugodjanak a kedélyek.

Jövőre betiltják az EU-ban

A katasztrófavédelem a 24.hu kérdésére válaszolvamegerősítette: előreláthatóan arra kell számítani, hogy az Európai Unió területén 2020-tól megszűnik a kifejlett szúnyogok ellen alkalmazható készítmények légi kijuttatási lehetősége. Hozzátették, hogy az országos szúnyoggyérítési program során jelenleg is már mintegy 40 százalékban földi úton valósul meg az irtószer kijuttatása. Ennek előnye, hogy az irtás így nem korlátozódik a napnyugta időszakára, hanem egész éjszaka folytatható vele a vérszívók permetezése.

A biológiai szúnyogirtással már lárvaállapotban elpusztíthatóak a szúnyogok egy olyan anyaggal, amely nem károsít más rovarokat. A kémia szer ezzel szemben minden, közel szúnyognagyságú rovarra negatívan hat. Nyugat-Európában éppen ezért szinte mindenhol a biológiai irtást végeznek – mondta a portálnak Kőszegi Dániel, a Magyar Kártevőirtók Országos Szövetségének elnöke.

Hozzátette: a kémiai gyérítésnek nincs hatástartóssága, amelyik rovar belerepül a vegyszeres ködbe, elpusztul, de például a fák alatt már nem 100 százalékos a szer hatása. Ráadásul a szernek csak azonnali hatása van, legfeljebb 10-15 percig tart.

A szúnyoginváziót Kőszegi szerint az okozza, hogy a települések közti területekről újra visszarepülnek a szúnyogok, vagy a szél visszafújja őket, így a lakóterületeken belül is újabb generációk kelnek ki a vizekből. Ezért lenne jó megoldás a biológiai gyérítés, mert így a külterületek is szúnyogmentesek lehetnének úgy, hogy a természet nem károsul. Kőszegi fontosnak tartja a lakossági védekezést is, vagyis azt, hogy ne maradjon a kerti vödrökben, kaspókban, virágládákban csapadékvíz.

Kiemelt kép: Elképzelt szúnyogírtás  Nagykovácsi felett – illusztráció, montázs. Nagykovácsi fotó forrása: Facebook/Huszár Antal Virág