Óriási az átmenő forgalom Budakeszin. A kisváros egyetlen utcáján araszol végig a Budapest felé tartó dél-budai agglomeráció. A helyiek kiakadtak azon, hogy reggel és este szinte megmozdulni sem lehet a városban. Egy blogger érdekes felvetéssel állt elő: zárják le, vagy korlátozzák a Budakeszin áthaladó forgalmat. Nagy vita lett ebből az interneten, ezt foglaljuk össze a cikkünkben.

Budakeszi közlekedését az áthaladó forgalom uralja, mert a környéken élők számára a legvonzóbb alternatíva Budakeszin átautózva bemenni a városba, délután pedig haza. Egy blogger felteszi a kérdést, hogy ezt miért hagyják a budakesziek.

Tóth Gábor azt írja, hogy ma egy autós tudatosan dönt, tudatosan választ az adott pillanatban a számára legkedvezőbb útvonalak közül. Ebben a döntésben a telefonján vagy navigációs rendszerén elérhető, aktuális forgalmi adatok segítik.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A szerző több térképet és útvonalat néz át a blogbejegyzésében, mindegyik esetben az a megállapítása, hogy egy környéken élő számára szinte minden napszakban a Budakeszin átvezető útvonal jóval kedvezőbbnek tűnik ezért állandóan nagy a dugó a kisváros utcáin.

Korlátoznák a Budakeszin áthaladó forgalmat

A szerző végül felteszi a kérdéseit: Miért engedünk be jóval több autót Budakeszi útjaira,
mint ahány el tudja hagyni a kilépő oldalon? Miért engedjük rá ezt az áthaladó forgalmat is a belső alternatív mellékutcákra? Majd azt javasolja: Legyen a Fő utcán egy a kilépő forgalmi kapacitást figyelembe vevő és a belépő oldalt is szabályozó forgalomirányítás, hogy legyen a Fő utca egy szabályozott, közlekedésre alkalmas, használható útvonal.

Amerikai modellt ide

A cikket sokan kommentelték, vita alakult ki. Az egyik hozzászóló azt javasolja: „Magyar betegség ez az állandó szabályozási kényszer. A forgalmat gyorsítani kell, nem lassítani. Javaslom tanulmányozásra az amerikai modellt. Ha már úgy alakult, hogy ilyen alacsony a magyar infrastruktúra szintje, akkor nem korlátozni kell, hanem felszabadítani, és akkor mindenki előbb beér, elér ahova szeretne.”

Rendes tömegközlekedést

Egy másik hozzászóló arról ír, hogy „Az autóban araszolók nagy részének a rendes tömegközlekedés valós alternatíva lenne. Sokan választanák a tömegközlekedést, ha normális lenne. Nem korlátozni kell, hanem elvezetni. Olyan a javaslat, mintha egy folyót próbálnánk korlátozni, amikor árad. Kérjük meg az osztrákokat, meg a szlovákokat, hogy ne engedjenek több vizet a Dunába mert nálunk árad?”

Fizessetek belépőt Budapestre

Egy budapesti kommentelő ezt írja: „Most akkor képzeld el, hogy mit érzünk mi budapestiek, hogy ti minden áldott nap bejöttök a városunkba és itt feltartjátok a forgalmat. Nem itt fizettek „súlyadót”, de mégis itt mentek többet és nem a fatornyos falutokban. Bizony,ha kiköltöztetek akkor az lenne a méltányos, ha belépődíjat fizetnétek.”

Megtiltanák a Budakeszire behajtást

Van olyan hozzászóló, aki a radikális megoldásban hisz: „Valóban abszurd hogy a buszok csigatempóban araszolnak Budapest felé, így nem jelenthetnek alternatívát az autóval szemben.
Én csúcsidőben megtiltanám a behajtást Telki, Budaörs és Páty felől, Budakeszi város szélről buszokkal nyolc perc alatt lehetne beszáguldani Budára.

Megfojtanák a buszközlekedést

Egy másik netező pedig ezt írja: „A cikk motivációját értem – a máshonnan érkezők lehetőleg menjenek Budaörs, Páty irányába, csak a közlekedést rendszerben kell kezelni, és ebben a kellemetlenségeket mindenkinek egyformán viselnie kell. Kinek az átmenő forgalmat, kinek a menekülőutak lezárását. A település széli kapuzással megfojtanánk az áthaladó buszközlekedést, köztük a településre irányuló iskolás célforgalmat is, viszont a különböző budai úticélok eléréséhez a településen túlról érkezők továbbra sem a budaörsi irányt választanák, mert nekik nem érné meg.

A budakeszi lakosokat utálni kell?

Volt, aki a budakeszieknek szólt be: „Azt ne felejtsük el, hogy mindenhol közlekednek olyanok, akik nem helyiek! Bizony van, hogy egy Budakeszi lakos is elhagyja Budakeszit. Őt akkor most utálni kell, lassítani kell, vagy el kell terelni?

Több autó, nagyobb forgalom

Budakeszi közlekedéséről többször írtunk itt a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon. Nemrég a helyi polgármester is a közlekedés áldatlan állapotairól beszélt. Szerinte a hamarosan megépülő M0-ás nyugati szektora lesz a megoldás, az jelentős átmenő forgalmat visz majd el Budakesziről.

A jelenlegi tervek szerint 2024-ben készülhet el legkorábban az M0-ás hiányzó szakasza. A friss statisztikai adatok szerint csaknem 20 százalékkal több autót értékesítettek 2018-ban, mint egy évvel.

Kiemelt kép: Dugó Budakeszin/BudaPestkörnyéke.hu