Új szakaszába lépett a solymári Auchan áruház bővítése. A beruházó ugyan megkérte a felmentést az úgynevezett plázastop alól, de még nem született döntés a kérvényről. Két kisebb beruházás munkálatai azonban már megkezdődhettek.

A tervezett bővítés megvalósításához szükség van Solymár szabályozási tervének módosítására, ez folyamatban van – tájékoztatta a település jegyzője a SolymárOnline portált. Amennyiben zöld utat kap az áruház bővítése, az önkormányzat és a beruházó között létrejött megállapodás keretében a beruházó finanszírozni fogja a temetői körforgalom megépítését és egy gyalogátkelőhely kialakítását a Mátyás király úton, a posta és a Lustige Zwerge Óvoda között.

McDonald’s és egy KFC is lesz

Az Auchan áruház mellett egy Decathlon épülhet, és a több kisebb üzletet is kialakítanának. A végleges terv még formálódik, az épület arculata jelentős átalakuláson mehet keresztül – tájékoztat dr. Beregszászi Márk.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A nagy beruházás mellett két kisebb is megvalósul, a területen két gyorsétterem: egy McDonald’s és egy KFC fog épülni. A földmunkákat már megkezdték, jelenleg a KFC alapozási munkái folynak az áruház szomszédságában – írja a Várkapuinfo.