A Magyar Fejlesztési Bank összesen 70 milliárd forint keretösszeggel indítja el az MFB pénzügyi vállalkozás refinanszírozási konstrukció II. elnevezésű hitelprogramját, elsősorban olyan kis- és közép vállalkozások (kkv-k) számára, amelyek méretükből, vagy életkorukból eredően a kereskedelmi bankoktól nem juthatnak hitelhez.

A program keretében 1 millió forinttól akár 100 millió forintig igényelhető hitel. A hitel felhasználható a hatályos európai uniós és magyar környezetvédelmi jogszabályoknak megfelelő, Magyarország területén megvalósuló ingatlan beruházáshoz, -vásárláshoz, új vagy használt tárgyi eszköz beszerzéshez, a beruházáshoz kapcsolódó, vagy önálló forgóeszköz finanszírozáshoz, illetve immateriális javak beszerzésére.

Az MFB kísérleti jelleggel 2017-ben hirdette meg az MFB pénzügyi vállalkozás refinanszírozási konstrukciót olyan mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására, melyek a piaci körülmények között valamely oknál fogva így például magasabb kockázat, alacsonyabb igényelt hitelösszeg nem, vagy csak kedvezőtlen feltételekkel juthatnak forráshoz. A 2018. március 30-án lezárult kezdeményezést nagyon kedvezően fogadták. A program értékelését követően az MFB a kísérleti programra épülő, új, saját forrású hiteltermék elindításáról döntött.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az MFB pénzügyi vállalkozás refinanszírozási konstrukció II. program elsődleges célja, hogy a kkv szektorba tartozó, de nem agrárvállalkozások versenyképességének fenntartását, fejlődésük folyamatosságát kedvezményes kamatozású forrás biztosításával ösztönözze és segítse elő.

A futamidő beruházási hitel és beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz-hitel esetén akár 10 év is lehet, önálló forgóeszközhitel esetén 6 év a maximum. A teljes finanszírozás beruházási hitelnél nem haladhatja meg a nettó bekerülési érték 90 százalékát általános csekély összegű, illetve 75 százalékát regionális beruházási támogatás esetén. Önálló forgóeszköz-hitel kizárólag általános csekély összegű támogatási kategóriában igényelhető, az elvárt saját erő a finanszírozott számlák nettó összegének minimum 10 százaléka.

A hitelkérelmet kizárólag a programban résztvevő pénzügyi vállalkozásokhoz lehet benyújtani, a refinanszírozási kölcsönszerződés és a hitelszerződés megkötésére 2019. február 28-ig van lehetőség, a program termékdokumentációja, feltételrendszere és részletes információi a www.mfb.hu oldalon érhetőek el.

MTI