Mérgező víztől tartanak a Lupa-tó környékén élők, akik egy engedély nélküli parkoló miatt háborúznak egy milliárdos vállalkozóval.

A Lupa-tónál kialakított strandkomplexum vendégei az autóikat egy nagy parkolóban hagyhatják. A terület környékén védett ivóvízbázis van. Egyesek szerint a parkolót pont ez fölé építették, ezért az autókból kicsepegő olaj beszivároghat a vízbázisba és elszennyezheti a csapokból folyó ivóvizet.

Ha a fáradt gépolaj lecsöpög az autókból, a szennyeződés beszivároghat a talajba, eljuthat a felszín alatti vizekbe, amelyből a vízmű összegyűjti és 120 ezer emberhez juttatja el az ivóvizet – írja a Blikk.

Hivatalból hivatalba mennek a Társaság az Élhető Szentendréért egyesület tagjai, mert szerintük csak idő kérdése, hogy szennyezett víz folyjon a csapból. Környezeti hatástanulmányt kellett volna csináltatni, enélkül neki sem kezdhettek volna a parkoló kialakításának – mondta Hernádi Krisztina Nóra, az egyesület képviselője a lapnak.

Hozzátette: Két évig murvával volt leszórva, most elkezdtek aszfaltozni, de továbbra sem vizsgálták a hatóságok, hogy ez felfogja-e például a gépolajat – sorolta Hernádi.

Nincs veszélyben a vízbázis – reagált Gerendai Károly, a Lupa-tavi strandot üzemeltető vállalkozó.

Épp most kap vízzáró aszfaltborítást a parkoló, az engedélyeket pedig azért kellett újra megkérnünk, mert új üzemeltetője van. Évtizedekig ide jártak autóval a környékbeliek: a tilosban összevissza parkoltak a szántóföldön. Sokszor még itt is mosták le a Trabantokat, a Zsigulikat – mondja.

Akkor persze, nem aggódott senki, hogy olaj meg mosószer csöpög a kocsikról, csak most, amikor rendezett körülményeket teremtünk, a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően, nem kevés pénzből. Már rég túl lehetnénk az engedélyezésen, ha a civilek nem támadták volna meg, és emiatt nem lassult volna le a folyamat – szögezte le Gerendai, aki szerint a civilek félelmeinek azért sincs alapjuk, mert a vízmű a parkolótól másfél kilométerre, északra van.

Juhász Árpád geológus szerint a lakóknak nincs okuk aggodalomra. Szerinte a parkoló ugyanis túl messze van a felszín alatti vízlelőhelytől, és a víz amúgy is más irányba áramlik.

„A Pest Megyei Kormányhivatal vizsgálja, hogy megfelel-e a szakhatósági feltételeknek a parkoló” – közölte a Blikk kérdésére a hivatal. Mint írták, az építtetőnek nincs útügyi hatósági engedélye, a katasztrófavédelem viszont hozzájárult az engedély kiadásához.

Kiemelt kép: Lupa-tó


Nézd meg a címlapunkat, sok érdekességet találsz ott is! Klikkelj ide!

A BudaPestkörnyéke.hu a főváros agglomerációjának napról-napra népszerűbb hírportálja. Ha te is elsőként szeretnél értesülni a legérdekesebb hírekről, eseményekről, lájkold az oldalunkat a Facebookon.

Köszönjük, hogy most is minket olvasol!