Az éles indulás óta még csak két hét telt el, de a 22 ezer étel- és italautomata forgalma mellett már több mint egymillió számla adatait látja az adóhivatal. A július 1-jén indult két online szisztéma nemcsak a költségvetés bevételének növelésében, hanem a bürokráciacsökkentésben is jelentős előrelépést jelent – tájékoztatta Varga Mihály a sajtót.

A július végéig tartó szankciómentes időszak ellenére július 10-ig mintegy 227 ezer vállalkozó regisztrált az online számlarendszerben. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nem bírságolja a mulasztást, ha a számlaadatok július 31-ig, utólag megérkeznek az adóhivatalhoz – emlékeztetett Varga Mihály.

A beérkezett adatokból az már most kiolvasható, hogy a gazdaságfehérítés és a bürokráciacsökkentés mellett az önkéntes jogkövetésre is ösztönöz az online számla – emelte ki a tárcavezető, példaként említve, hogy a számlákat szabályszerűen állítják ki, és nem utólag, valamikor a bevallási határnap környékén. Hozzátette: az étel- és italautomaták adóhivatali bekötése is jó hatással volt az adómorálra. Az automaták felügyeleti egységei eddig hárommilliárd forint forgalmat rögzítettek.

A NAV-hoz beérkező számla-, illetve automataadatok – kiegészítve többi között az online pénztárgép és az ekáer-rendszeren keresztül érkezőkkel – biztosítják a legmagasabb szintű kiválasztást az adóhivatal kockázatelemzőinek. A szakembereknek ugyanis csak a bevallásokat kell összehasonlítaniuk a beérkező adatokkal, így már valós időben ki lehet szűrni a csalárd cégeket, fiktív számlázókat vagy a gyanús céghálókat – hangsúlyozta a tárcavezető. A gazdaságfehérítés mellett a jogkövetésre ösztönző hatásuk miatt is érthető a nagy nemzetközi érdeklődés a magyar innovatív megoldások iránt – jegyezte meg Varga Mihály.

MTI


Nézd meg a címlapunkat, sok érdekességet találsz ott is! Klikkelj ide!

A BudaPestkörnyéke.hu a főváros agglomerációjának napról-napra népszerűbb hírportálja. Ha te is elsőként szeretnél értesülni a legérdekesebb hírekről, eseményekről, lájkold az oldalunkat a Facebookon.

Köszönjük, hogy most is minket olvasol!