Elrendelték annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy Dunakeszin kábítószert fogyasztva elgázolt, majd áthajtott autójával egy nőn.

A férfi Dunakeszin vezetett péntek este. Egy zebránál a lámpa a járműveknek pirosra váltott, ezért mind a Vác irányából, mind a Budapest felől érkezők megálltak, a zöld jelzésre pedig több gyalogos elindult. A nagy sebességgel Budapest felől érkező gyanúsított azért, hogy ne ütközzön az előtte álló járműnek, a kormányt balra rántva áttért egy másik sávba és elütötte a zebrán szabályosan átkelő sértettet. A sértett az ütközés helyétől mintegy 24 méterre repült. A gyanúsított nem állt meg, változatlan sebességgel ment tovább Vác felé, és gépkocsijának jobb oldali kerekeivel áthajtott a földön fekvő nőn, majd elhagyta a helyszínt.

Az elgázolt nő a kórházban belehalt sérüléseibe. A baleset után a férfi Fótra hajtott, ahol nekiütközött két parkoló járműnek. Ekkor kiszállt autójából, a rendőrök előállították. A kábítószer-gyorsteszt THC-t – a marihuána fő pszichoaktív hatóanyagát – mutatta ki a férfi szervezetében.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A férfit halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítja a Dunakeszi Rendőrkapitányság.

A törvényszék szerint a halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés kettőtől nyolc évig, a segítségnyújtás elmulasztása a veszélyhelyzetet előidéző által három évig terjedő szabadságvesztéssel, míg a kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklása két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény.

Az említett bűncselekmények miatt, valamint azért, mert a gyanúsított súlyos testi sértés miatt volt már büntetve és kábítószer-fogyasztás miatt jelenleg is eljárás van folyamatban ellene, kiemelkedő mértékű büntetést szabhatnak ki rá. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

Forrás: MTI, A kiemelt kép illusztráció