Egyre több részlet derül ki a január 2-án hajnali egykor az M3-ason halálra gázolt 26 éves nő balesetével kapcsolatban. Felfoghatatlan, hogy a 130-cal száguldó kocsik között szaladgált egy veszekedés miatt.

A nőnek nem volt szerencséje, egy Budapestről Mogyoród felé haladó autó halálra gázolta a 11-es kilométerszelvénynél. A sofőr a baleset után elhajtott a helyszínről. Tette azonban nem maradt sokáig következmény nélkül, ahogy itt a Budapestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon beszámoltunk róla, a rendőrség rekordsebességgel, még aznap délután elkapta.

A nyomozók a 20 éves gyömrői V. Martint 2019. január 2-án délelőtt a lakcímén elfogták, valamint az udvaron megtalálták és lefoglalták a férfi autóját. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának nyomozói a férfi ellen segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt folytat eljárást – közölte Csécsi Soma, a BRFK sajtószóvivője.

A baleset helyszíne – Fotó: Police.hu

A Blikk információi szerint a szörnyű balesetet egy veszekedés előzte meg. A később halálra gázolt nő egy koncertről hazafelé tartva összeveszett a barátjával. A vita annyira komoly volt, hogy a sofőr megállt a kocsival, hogy nyugodtabb körülmények között, csak a nőre, nem pedig az útra is figyelve tisztázzák a helyzetet.

Barátnője azonban másképpen gondolkodott, az indítókulcsot hirtelen kikapta a helyéről, majd kiugrott a gépkocsiból. Még arra is volt gondja, hogy a zárógombra rányomjon, így párjának esélye sem volt, hogy utána szaladjon, hiszen kocsija fogságában ragadt.

Úgy tudjuk, a fiatal nő erősen ittas volt, talán ezért is keveredhetett fel az autópályára ahelyett, hogy visszaült volna a kocsiba, avagy – a szalagkorláton átlépve – a biztonságos, füves terület felé vette volna az irányt.

A gázoló autóról letört tükör – Fotó: Police.hu

Ekkor történt a végzetes gázolás, amiről a rendőrséget egy, az autópályán éppen elhaladó sofőr értesítette. A nő autóban tartózkodó barátja ebből semmit nem vett észre, miután párja a sötétben előreszaladt. A tragédiáról csak a rendőröktől értesült, akik az autóhoz érve felelősségre akarták vonni, hogy miért állt félre.

A police.hu információ szerint a baleset során letört a nőt elgázoló autó visszapillantó tükre, amely alapján a rendőrök azonosították a járművet, majd a lefoglalt kamerafelvételek alapján a sofőrt is.

Segítségnyújtás elmulasztása miatt egytől öt évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki a bíróság az elkövetőre.

Korábbi tragédiák az agglomerációban:

Döbbenetes tragédia! Látták hogyan ütötte el a vonat a fiatal lányt Gödnél


Nézd meg a címlapunkat, sok érdekességet találsz ott is! Klikkelj ide!

A BudaPestkörnyéke.hu a főváros agglomerációjának napról-napra népszerűbb hírportálja. Ha te is elsőként szeretnél értesülni a legérdekesebb hírekről, eseményekről, lájkold az oldalunkat a Facebookon.

Köszönjük, hogy most is minket olvasol!