A szörnyű tragédia január 10-én, csütörtökön délben történt az agglomeráció peremén, Galgahévízen: egy vonat elcsapott egy autót, melyben az utasok azonnal életüket vesztették. A két áldozat egy 31 éves férfi és egy 41 éves nő voltak.

Mint kiderült a vasúti átjáróban pirosat jelzett a fénysorompó, azonban elképzelhető, hogy a sofőr ezt nem vette észre áthaladáskor, ilyenkor ugyanis a nap annyira alacsonyan jár, hogy elvakítja az ember szemét, így a lámpa jelzése nehezen kivehető.

„A helyszíni szemle adatai szerint a balesetet megelőzően a Galgahévíz irányába tartott a személygépkocsi, amikor az elsődleges adataink szerint tilos jelzést mutató fémsorompó ellenére behajtott a vasúti átjáróba, ahol nekiütközött Budapest irányába tartó személyvonat” -mondta András Tamás, a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Miután elgázolta a kocsit a vonat, az közel fél kilométeren keresztül tolta maga előtt az autó roncsait. A két áldozata életét nem lehetett megmenteni, újraélesztésre nem volt esély.

Kapcsolódó cikkek:

„A baleset következményében a bal vágányt ki kellett zárni a forgalomból, a jobb vágányon fenntartható a közlekedés. Az érintett vonat utasait átszállították a munkatársaim egy másik Intercity vonatra. A mozdonyvezető a pályára megengedett sebességgel közlekedett, minden utasítást betartott” -mondta Biber Anett, a MÁV-Csoport szóvivője.

Fotók: MTI/Mihádák Zoltán és Police.hu