A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon indult eljárás életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 22 éves gödi férfi ellen. Meglepő, hogy a tettes majdnem megölte az áldozatot, mégis kórházba vitte.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2019. február 15-én éjjel Göd egyik utcájába hajtott az általa használt személygépkocsival, amelynek utasa volt a sértett, egy gödi férfi is.

Miután az autóval megálltak, a gyanúsított egy késsel megsebesítette a sértettet, majd ezt követően egy kórházba vitte a sérült személyt, aki a rendelkezésre álló orvosi adatok szerint életveszélyes sérülést szenvedett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kapcsolódó cikk: Majdnem a gyerekekre szakadt a vakolat egy gödi iskolában

A Pest megyei rendőrök az egészségügyi intézménytől kapott bejelentést követően azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit 2019. február 16-án gyanúsítottként hallgattak ki és elrendelték őrizetbe vételét.

Az illetékes bíróság 2019. február 18-án a gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el, ellene a további eljárást szakértők bevonásával a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztálya folytatja – írja a Police.hu.

Kapcsolódó cikkek: 

Kiemelt kép: illusztráció