Elfogták a zsámbéki halált okozó testi sértés elkövetőjét  – mondta a megyei rendőr-főkapitányság megbízott szóvivője.

András Tamás elmondta, hogy a nyomozás jelenlegi állása szerint április 15-én hajnalban Zsámbékon egy társaság tagjai között szóváltást alakult ki, amelynek során az egyik résztvevő késsel megsebesített egy 27 éves férfit, aki ennek következtében olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy életét vesztette.

A szóvivő beszélt arról, hogy sikerült azonosítaniuk a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 17 éves fiatalt, akit a helyszínen elfogtak és előállítottak. Hozzátette, hogy az előállított fiatalember ellen halált okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!