Összeszerelték Dunakeszi első okos zebráját. A városházánál található átkelőnél korábban több baleset is történt. Az átalakítást pályázati pénzből oldották meg, sok ilyenre lenne szükség az agglomerációban.

Az okos zebra lényege, hogy az út két szélén – megfelelő távolságban az útpadkától – oszlopokat helyeznek el, és az ezekbe beépített szenzorok érzékelik a gyalogosok áthaladását. Amikor az érzékelők bekapcsolnak, az útburkolatba helyezett aktív LED-lámpák villogni kezdenek, ezzel figyelmeztetik az autósokat. Ez a jelzés csak és kizárólag addig tart, ameddig a gyalogos áthalad az úttesten. A zebra működését videón itt lehet megnézni.

Dunakeszin az okos zebra az alábbi képen láthatóan a 2-es út városházánál található gyalogos átkelőjénél épült meg. Ennél a zebránál több baleset is történt, tavaly augusztusban egy 60 év körüli férfi vesztette életét amikor elütötte őt egy autó. Az áldozat több métert repült a levegőben – írja a Dunakesziposzt.hu

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál elődje, a Budapest Környéke című újság 100 évvel ezelőtt már ismert kiadvány volt az agglomerációban. A cikkeinket havonta 300 ezer alkalommal olvassák el itt az interneten. Köszönjük, hogy te is itt vagy!

Itt lenne még szükség okos zebrára

Korábbi cikkünk kapcsán megkérdeztük az olvasóinkat, hol lenne szükség még ilyen okos zebrára. A hozzászólók számos ötlet fogalmaztak meg. Többen bármilyen zebrát szeretnének valahová, csak legyen, mások nem körülhatárolt helyszínt írtak, csak egy településnevet, vagy egy utcát. Az alábbiakban összegyűjtöttük a konkrétabb javaslatokat.

  • Biatorbágy: a Szabadság út eleje és a cukrászda előtti zebra
  • Budakeszi: főút városháza előtt, busz végállomásnál a Kert utca felé, Gesztenyés étteremhez
  • Dunakeszi: a Barátság úton a Spar lejáratához is kellene
  • Halásztelek: Rákóczi út
  • Nagytarcsa: Zrínyi utca gyógyszertár
  • Pilisborosjenő: iskolánál, Külső Bécsi út
  • Pilisvörösvár: Bányatelep, Fő utca és a Szabadság utca összes zebrája
  • Pomáz: Dobogókői út, Beniczky utca, József Attila utca
  • Szigethalom: A szabadkai úti iskola elé, Mű út
  • Szigetszentmiklós: buszmegálló az M0 Autópálya Mérnökségnél, Virágpiac megállónál
  • Tahitótfalu: Hősök tere
  • Zsámbék: Magyar út

Egy biztosító fizeti az okos zebrákat

Dunakeszin az okos zebra a Generali a Biztonságért Alapítvány támogatásával valósult meg. Az idei pályázati keret ugyan kimerült, de várhatóan jövőre is lehet majd pályázni.

Mint írják a közlekedési lámpával nem rendelkező kijelölt gyalogátkelőhelyeket keresnek, amelyek rendelkeznek útburkolati felfestéssel. Előnyt jelent, ha elérhető kiépített közvilágítási rendszer, hálózati csatlakozási pont, illetve ha önkormányzati kezelésben van az adott útszakasz.

A pályázat megvalósítása kizárólag az Alapítvány szerződött partnerével, a SafeCross® Okos Zebra rendszer kifejlesztőjével történhet. A biztosító partnere a rendszer útburkolaton történő telepítésének előkészítéséhez, megtervezéséhez és kivitelezéséhez magas szakmai felkészültséggel és a szükséges engedélyekkel rendelkezik.

A Generali a Biztonságért Alapítvány 2018-ban összesen 10 településen történő, településenként 1-1 Okos Zebra rendszer kiépítésének a támogatását vállalta a kivitelező megvalósításában. A kivitelezési költségeket teljes egészében a Generali a Biztonságért Alapítvány közvetlenül a kivitelezőnek fizeti ki.

Az önkormányzatoknak hozzá kell járulniuk a támogatói tábla kihelyezéséhez a megvalósult beruházás helyszínén és a továbbiakban valamennyi fenntartási költséget magukra kell vállalniuk.

Kiemelt kép: DunakesziPost