Fóton szemétdombok nőttek ki a földből. Szombatra meg volt hirdetve a lomtalanítás minden újságban, de azt, hogy ez végül mégsem valósul meg, azt csak az interneten terjedő posztokból tudták azok, akik egyáltalán nézik azt – írta az Index egyik olvasója. Az önkormányzat szerint ők minden felületen időben szóltak, hogy elmarad a lomtatlanítás.

A hétvégén a meghirdetett kb. 10 helyre kihordták az emberek a lomokat, de hiába. Az internetes újság megkereste a fóti önkormányzatot, ahol megerősítették olvasójuk állításait, majd a polgármester közleményt adott ki.

Ez alapján az Észak-Pest környéki városban kizárólagosan jogosult hulladékkezelő, a Zöld Híd B.I.G.G. Nonprofit Kft. május 12-ei és június 2-i időpontban tervezte elvégezni 16 fóti helyszínen a hulladékok begyűjtését és elszállítását. Azonban a cég április 18-án azt közölte az önkormányzattal, hogy a lomtalanítást átmenetileg szüneteltetik.

Az önkormányzat szerint a lomtalanítás elmaradásáról szóló közleményt közzétették Fót Facebook-oldalán, másnap az önkormányzat hivatalos oldalán, majd a városi újságban is, amit minden háztartásba eljuttatnak. Az önkormányzat szerint nem 10, hanem csak 4 helyszínen van szemét, mintegy 200 köbméter körüli mennyiség.

A közlemény szerint a szemét elszállításáról a katasztrófavédelmi megyei igazgatósággal és az FKFV Zrt. munkatársaival egyeztet az önkormányzat, akik megkezdték a helyszíni szemlét, és ígéretet tettek arra, hogy a lomtalanítási hulladékot 72 órán belül ingyen elszállítják.

Fotó: Index olvasói kép


Nézd meg a címlapunkat, sok érdekességet találsz ott is! Klikkelj ide!

A BudaPestkörnyéke.hu a főváros agglomerációjának napról-napra népszerűbb hírportálja. Ha te is elsőként szeretnél értesülni a legérdekesebb hírekről, eseményekről, lájkold az oldalunkat a Facebookon.

Köszönjük, hogy most is minket olvasol!