Októbertől emelkednek a közjegyzői díjak, ez pedig akár százezer forintos extra kiadást okozhat egy lakáshitel felvétel esetében. Vannak azonban kivételek: az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó állami kamattámogatású jelzálogszerződéseknél nem nőnek a díjak.

A lakáshitelpiac lendületesen emelkedett az elmúlt 1-2 évben és a folytatásban is bővülés várható. A következő időszakban a lakáshitelt igénylők nagy részének számítania kell arra, hogy az eddiginél komolyabb összeget fizetnek majd a hitelfelvételhez kötődő közjegyzői díjakra, azok ugyanis október 1-jétől emelkednek. “Egy-egy hitelfelvételnél akár az eddigi kiadásnak a többszöröse lehet a közjegyzői díj, számszerűsítve akár több mint százezer forint is lehet a különbség” – mondta Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője. Vannak azonban kivételek: az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó állami kamattámogatású jelzálogszerződéseknél például nem nőnek a díjak.

Fókuszban a banki feltételek

Nem a közjegyzők díjának emelkedése az egyetlen változás a lakáshitel-felvevők számára, ami októbertől életbe lép. A hitelfelvételi szabályok is szigorodnak, ami a biztonságosabb konstrukciók irányába terelheti a lakosságot.

“Egyrészt ezért is érdemes a hitelfelvétel előtt alaposan áttekinteni a bankok ajánlatait vagy szakértő segítségét kérni, mert könnyen elképzelhető, hogy lesz bank, amelynél nem kell a közjegyzői díjat kifizetni.

Másrészt azért fontos a körültekintő választás, mert a legolcsóbb és legdrágább hitelek havi törlesztőrészletében jelentős eltérések lehetnek. A teljes visszafizetendő összegben pedig milliós különbség is elképzelhető. Így a körültekintő választással az emelkedő közjegyzői díj is megspórolható” – fogalmazott Trencsán Erika. Szerinte azért is fontos feltérképezni az ajánlatokat, mert lehet, hogy lesz olyan bank, amely a közjegyzői díjat elengedi, de magasabb kamatokat és ezáltal nagyobb havi törlesztőrészletet kér.

Durva eltérések lehetnek

A BankRáció.hu 16 bank szeptember végi ajánlatán alapuló összeállítása szerint tekintélyes különbségek lehetnek a bankok lakáshitel-feltételei között.

A szeptember végén a 10 millió forintos, 20 éves futamidejű végig fix törlesztést garantáló lakáshitelek közül a legolcsóbbak 66-67 ezer forinttal törleszthetők havonta, a legdrágábbaknál viszont akár 20-30 ezer forinttal magasabb lehet a havi kiadás. A teljes visszafizetendő összegben pedig akár 5-7 millió forintos differencia is elképzelhető. A kedvezőbb hitelkonstrukcióval megtakarítható összeg sokszorosa az októbertől emelkedő közjegyzői díjaknak.

 


Nézd meg a címlapunkat, sok érdekességet találsz ott is! Klikkelj ide!

A BudaPestkörnyéke.hu a főváros agglomerációjának napról-napra népszerűbb hírportálja. Ha te is elsőként szeretnél értesülni a legérdekesebb hírekről, eseményekről, lájkold az oldalunkat a Facebookon.

Köszönjük, hogy most is minket olvasol!