A Gödöllői Rendőrkapitányság most befejezte az ügy vizsgálatát és azt átadta az ügyészségnek. Indul a bírósági eljárás, börtön lehet a veszekedés vége.

A Gödöllői Rendőrkapitányságon indult eljárás felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 34 éves erdőkertesi férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint a férfi még 2018. április 2-án este Erdőkertesen, a Homokdülő utcában keveredett szóváltásba egy másik férfival. A szóváltást tettlegesség követte, a gyanúsított megütötte a sértettet majd egy fejszét vett magához, amivel több alkalommal ráütött a sértett autójára és betörte annak szélvédőjét.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A gödöllői rendőrök a 34 éves férfit az eljárás során gyanúsítottként hallgatták ki, majd miután a  nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.

Akár három évet is lehet kapni garázdaságért

A hatályos büntetőjog szerint garázdaság elkövetője az, aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen. Súlyosabban minősül a garázdaság elkövetőjének a cselekménye, ha a garázdaságot csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, fegyveresen, felfegyverkezve vagy nyilvános rendezvényen valósítja meg.

A garázdaság elkövetőjének a büntetése az egyéb minősítő körülmények miatt akár három évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

Erdőkerteshez kapcsolódó cikkeink:

Garázdaság akkor állapítható meg, ha az elkövető cselekménye, azaz elkövetési magatartása egyrészt kihívóan közösségellenes, és erőszakos, ezeknek együttesen kell fennállnia, másrészt pedig a cselekménynek objektíven alkalmasnak kell lennie arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen. Abban az esetben, ha az elkövető cselekményéből hiányzik az erőszakos jelleg, úgy az elkövető a garázdaság szabálysértéséért felel. A garázdaság szabálysértésért akár hatvan napig tartó elzárást is kiszabhat a szabálysértési ügyekben eljáró bíróság.

Fotók: police.hu