Egy 95 szobás szállodahajó és egy sokkal kisebb városnéző hajó összeütközött, a Parlament előtti Duna szakaszon szerda este. A városnéző hajó szinte azonnal elsüllyedt, 34-en utaztak rajta, többségük távol-keleti turista volt. Eddig hét halottról tudni, egy embert újraélesztettek, 14-en jól vannak, másokat még keresnek. Az erős sodrás és a 12 fokos vízhőmérséklet miatt kevés esélyük van a vízbe esett embereknek a túlélésre. A kutatást a Duna teljes magyarországi szakaszára kiterjesztették.

Friss infók ebben a cikkünkben!

34-en utaztak a felborult hajón. 14-en jól vannak, egy embert sikerült újraéleszteni. Eddig hét holttestet találtak, több utasról viszont még nem tudnak semmit. A kutatást a Duna teljes magyarországi szakaszára kiterjesztették. A belügyminiszter is a helyszínen van.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. megbízásából Tóth Mihály szóvivő közleményében azt írta: 22 óra előtt a Panorama Deck Kft. alábbi képen látható Hableány elnevezésű sétahajója eddig ismeretlen okok miatt felborult és elsüllyedt a Duna budapesti szakaszán az Országháznál.

Főleg távol-keleti turisták voltak a hajón

A városnéző hajójárat fedélzetén a legénységgel együtt összesen 34-en utaztak, főleg távol-keleti turisták. A mentés nagy erőkkel tart, az erős sodrású, magas vízállású Dunán, amelyet az eső és a sötétség nehezít.

A Panorama Deck Kft. „minden erőforrást mozgósít az emberéletek védelmében”. A baleset okainak feltárásában a vállalat a hatóságokkal mindenben együttműködik – tették hozzá.

Mentők dolgoznak a Duna-parton, a Petőfi térnél a Parlament közelében felborult turistahajó egyik utasának mentésén 2019. május 29-én. MTI/Mihádák Zoltán

A Hableány hajó 60 ember befogadására képes, 27 méter hosszú, 150 lóerős motorral felszerelt, rendszeresen karbantartott járműve a Panoráma Deck flottájának 2003-óta – írták.

Az M1-nek Szatmári Zsolt, az Érdi Nemzetközi Katasztrófavédelmi szakbúvároktató azt mondta: jelenleg minden akadályozza a mentést, az időjárás, a víz hőmérséklete és a Duna gyors folyása.

Mentők a Duna-parton, a Pesti vigadónál 2019. május 29-én. MTI/Mihádák Zoltán

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivje azt mondta, hogy több sérültet látnak el. Budapesi Rendőr-főkapitányság ügyeletére 21 óra 15 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy hajó felborult a Dunán, a Kossuth tér magasságában. A rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat munkatársai haladéktalanul megkezdték a mentést. A baleset miatt a rendőrség a Margit híd és az Erzsébet híd között hajózási zárlatot rendelt el.

Lezárták a pesti alsó rakpartot is, rendőr,- és mentőautók sorakoznak a folyó partján. A Duna folyamatosan árad, nagyon erős a sodrás, nem tudni, hogy a vízbe esett embereket a budai vagy a pesti partra sodorja a víz. A Rákóczi hídnál figyelőláncot alakítottak ki. 4-5 méterenként áll egy tűzoltó és a vizet figyelik, hátha megpillantanak valakit a Dunában.

Tűzoltók és rendőrök figyelik a Dunát a Lágymányosi hídról a Parlament közelében ütközés miatt felborult és elsüllyedt Hableány rendezvényhajó utasai után kutatva 2019. május 29-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Fél órát lehet kibírni ilyen hideg vízben

A Szabadság hídon éppen filmforgatás zajlik, azt leállították és a stáb lámpáival, reflektoraival világítják a helyszínt. Az elsüllyedt hajótest elsodródott. Az ilyen hideg 12-13 fokos vízben maximum fél órát bír ki élve egy ember, ezért nagyon kevés idő van a mentésre.

34-en voltak az elsüllyedt hajón

A hajó tulajdonosa az Indexnek azt mondta, a jármű „ténylegesen” elsüllyedt,  34 fő volt a fedélzeten a legénységgel együtt, jelenleg rendkívüli erőkkel zajlik a mentési munka. A hatóságok a helyszínen és a hajós társaság mindent megtesz azért, hogy mindenkit kimentsenek.

Egyelőre nem tudják pontosan, hogy mi történt, de zajlik a mentés. A vízi rendészet, mentőhajó és tűzoltóhajó is segíti a mentést, amit nehezít a folyó felett erősen fújó a szél és az erős sodrás.

Korábban is volt balesete ennek a hajónak

A Hableány 2017-ben is balesetet szenvedett. Akkor feltehetőleg elromlott az irányváltója, ezért nekiment a partnak és egy stégnek a Petőfi-híd pesti hídfőjénél.

Kiemelt kép: Helyszínen készült felvétel, forrás: MTVA, Cikkfotó: Hableány hajó, forrás: turizmus.com, további képek: MTI Fotó