Világháborús bombát hatástalanítottak ma Budapesten, a Városligetben. Emiatt a VII. és a XIV. kerületben több utcát lezártak. A kiürítés összesen mintegy 3500 embert érint.

A fővárosi kormányhivatal közlése szerint az Ajtósi Dürer sor és a Dózsa György út kereszteződéséhez közel eső területen, egy zárt építkezésen azonosítottak a tűzszerészek korábban egy második világháborús, szovjet gyártmányú, 100 kilogrammos rombolóbombát. A hatástalanítást a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred szakemberei várhatóan 8 és 13 óra között hajtják végre.

A művelet idejére a környéken élők és dolgozók biztonsága érdekében mintegy 500 méter sugarú körben rendelt el a rendőrség kiürítést. Az érintett területet a lakosságnak és az ott dolgozóknak péntek délelőtt el kellett hagyniuk, és csak a hatástalanítás sikeres befejezése után térhettek vissza. A két kerületben kijelöltek egy-egy befogadóhelyet is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A közúti és a közösségi közlekedést is korlátozzták a művelet idejére: reggel lezárták a VII. kerületi István utca, Marek József utca, Dembinszky utca és Peterdy utca Dózsa György út és Murányi utca közé eső szakaszát, valamint a XIV. kerületi Cházár András utcát. Reggel 8 órától a tűzszerészi munka megkezdéséig, délelőtt 10 óráig csak az átmenő forgalmat engedélyezték a Dózsa György úton a Thököly út és a Damjanich utca között, illetve az Ajtósi Dürer soron a Dózsa György út és a Stefánia út között. Ezután 10 órától a művelet befejezéséig e főútszakaszokat is teljesen lezárták, oda az autóbuszok és trolibuszok sem hajthattak be.

A Budapesti Közlekedési Központ közlése szerint 8 órától kezdődően kiürítették, majd ezután teljesen lezárták a közúti, a közösségi közlekedési, a gyalogos- és a kerékpáros-forgalom elől a XIV. kerületi Ajtósi Dürer sort és az István utcát a Stefánia úttól a Cserhát utcáig, valamint a Dózsa György utat a Damjanich utca és a Thököly út között. A korlátozás miatt módosított útvonalon járt a 74-es, a 75-ös, a 79-es trolibusz, valamint a 20E és a 30-as autóbusz.

MTI, Fotók: Az MTI helyszínen készült felvételei