Pénteken kezdődik és vasárnapig tart a Dunakanyar nagy múltú összművészeti fesztiválja, a 27. Váci Világi Vigalom, amelynek három napja alatt több mint 70 ingyenes program várja a városba látogatókat.

A Duna-parti nagyszínpadon pénteken a rendezvény kiemelt vendége, a Nazareth lép fel, szombaton Fenyő Miklós ad koncertet, vasárnap az AK26 és a Kowalsky meg a Vega zenél.

A főtéri színpadon pénteken többek között az Ocho Macho ad koncertet, szombaton Gubás Gabi lép fel gyermekműsorával, majd a Leander Kills zenél, vasárnap pedig Deák Bill Gyula ad koncertet a színpadon zenekarával, a Deák Bill Blues Banddel.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A vasárnap a dzsesszrajongóké, akkor a Pannónia Házként ismert kiállítóhely hangulatos udvara alakul át „dzsesszudvarrá”. Az estét a Rák Béla Combo nevű formáció nyitja, őket egy fiatal tehetségekből álló trió, a Corona követi, majd a Neumann Balázs trió Faith című lemezbemutató koncertje következik, amelynek meghívott vendége Borbély Mihály szaxofonművész.

A négy színpadon látható koncertek mellett számtalan programmal találkozhatnak az érdeklődők, egyebek mellett templomi hangversenyekkel, színházi előadásokkal, gyerekműsorokkal, képzőművészeti kiállításokkal, kézműves és játszóházi foglalkozásokkal, civil szervezetek műsoraival, gasztronómiai különlegességekkel és kézművesek utcájával is.

A rendezvény kísérőprogramjainak részeként kutyás bemutató, vízi park, huszártáboros csatabemutató várja a vendégeket és bemutatkoznak a Vác testvérvárosaiból érkezett delegációk is.

A rendezvény fő helyszínei a Duna-part és a Március 15. tér, de a váci templomok is otthont adnak kulturális eseményeknek, miként a Görög templom udvara vagy a Pannónia Ház is.

A város támogatásával megvalósuló ingyenes rendezvénysorozatot a hagyományoknak megfelelően vasárnap este tűzijáték zárja. A programokról www.vacivigalom.hu oldalon lehet tájékozódni.

MTI, Kiemelt kép: Vigadalom Vácon 2018-ban