Már a rendőrségnek is feltűnt, hogy a főváros peremén, Budatéténynél illegális gyorsulási versenyeket rendeznek. Most hétvégén lecsaptak a sufnituningosokra. 53 embert ellenőriztek és négy forgalmit bevontak.

Az agglomerációban többfelé komoly problémákat okoznak a helyi gyorsulási versenyek, vagy a nem megfelelően átalakított verdákkal történő éjszakai hangoskodás. A rendőrök a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársaival együttműködve közlekedésrendészeti és közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartottak a hétvégén.

Az éjszaka folyamán előforduló illegális gyorsulási versenyek megakadályozására a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. kerületi rendőrei július 19-én a Bányalég utca környékén tartottak komplex ellenőrzést.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az akció során az egyenruhások 53 főt igazoltattak, 21 gépjárművet ellenőriztek, négy forgalmi engedélyt a helyszínen elvettek, mert a gépjárműveket szabálytalanul átalakították.

Az egyik járművezetőt továbbá engedély nélküli vezetés miatt is feljelentették. A rendőrök egy esetben 10 ezer forint értékben helyszíni bírságot szabtak ki, mert az autó vezetője átlépte a záróvonalat. Az ellenőrzés során 4 főt elfogtak és előállítottak a kerületi kapitányságra kábítószer birtoklása miatt – írja a Police.hu.

A közlekedésbiztonsági ellenőrzést a rendőrök a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársaival együtt hajtották végre.

Budapest környékének a facebookos oldalaiból kiderül, hogy több helyen is vannak hasonló problémák. Pátyon is gyakran előfordulnak éjszakai autós hangoskodások. Úgy tudjuk, vannak olyan esték, amikor szinte életveszélyes átkelni a település főutcáján, mert néhány helyi sufnituningos éppen a verdáját próbálgatja.

Illegális versenyek története

Magyarországon 1985-től van jelen a gyorsulási versenyzés. 1985-97-ig a Páty-Budakeszi szakaszon rendszeresek voltak az illegális versenyek, majd hosszú szünet következett. 1998-tól ismét megjelentek az illegális gyorsulásik először Budapesten. 2002-től Budapestről kiindulva a versenyek elterjedtek az egész országban. Több vidéki nagyvárosban is megrendezésre kerültek az idők folyamán. A média napról napra többet foglalkozott a versenyekkel és ezzel csak szaporította az érdeklődők számát.

A versenyeket nem egy társaság szervezi és a versenyzőket nem kell meghívni az éjszakai futamokra. Az autóépítők megtalálják egymást a városokban és összeverődve mennek ezekre az illegális versenyekre.

Budapesten több helyszínen vannak ilyen versenyek. A rendőrség már több éve próbálja megfékezni a versenyeket az ott előforduló halálos balesetek miatt. Gyakran előfordul, hogy az óvatlan nézelődők túl közel állnak a több mint 100 km/órás sebességgel haladó autókhoz, és azok elsodorhatják őket, vagy a nagy tolakodásban könnyedén az autók alá kerülhetnek.

A másik gyakori indoka a baleseteknek a vezetők óvatlansága vagy átépített járműveik meghibásodása. Az illegális gyorsulásra kilátogatók alig egyharmada az, aki versenyzési szándékkal érkezik ki. Mára a nézőközönség a jelenlévők nagyobb hányadát teszi ki.

Ezeken a helyszeneken volt illegális versenyzés Budapesten és környékén:

  • Műegyetem rakpart (megszűnt fekvőrendőrök lehelyezése miatt és a KPM sorozatos látogatásai miatt)
  • Erzsébeti Szennyvíztisztító (megszűnt, mert az újonnan épült logisztikai park nem nézte jó szemmel a tömeget)
  • Flóra (a szigetszentmiklósi virágpiac mellett volt a verseny, de az átépítések miatt megszűnt)
  • Lakatos úti lakótelep (szintén megszűnt a polgárőrség és a rendőrség erőteljes fellépése miatt)
  • Gyáli logisztikai park (megszűnt mivel az odalátogató tömegek nem fértek el)
  • M3 bevezető Shell kút (itt csak találkozók voltak versenyek soha; a rendőrök mindig a helyszínen voltak, de inkább demonstrálás végett)
  • Savoya park (megszűnt, mert a bevásárlóközpont megnyitott)
  • Hajógyári sziget (a kihelyezett forgalomlassító betonterelők miatt megszűnt)
  • Helikopter út (néhanapján van még, de csak késő este, mikor nincs forgalom)
  • Rákospalotai szemétégető (az ott található parkolót sorompóval lezárták, így nem tudnak ott gyülekezni az autósok)
  • Nagyvásártelepi sertés feldolgozó üzem (Az úgynevezett „Hangár” néven elhíresült hely, a rendőrség erőteljes fellépése miatt mára már szinte teljes mértékben megszűnt)

Kiemelt kép: A rendőrség legutóbbi razziáján készült – Forrás: Police.hu