Célzott, intenzív többletpatkányirtás kezdődik Budapesten a Nemzeti Népegészségügyi Központtal közösen meghatározott tíz kerületben – tudatta a Főpolgármesteri Hivatal a sajtóval.

Az irtás az I., az V., a VI., a VII., a VIII., a IX., a XIII., a XIV., a XIX. és a XX. kerületet érinti – olvasható a közleményében, amely szerint szerdán a legforgalmasabb pályaudvarok, közlekedési csomópontok speciális, teljes körű kezelésével indul a munka Budapesten.

A jövő héttől kezdődően a fővárosi patkányirtásért felelős RNBH Konzorcium az V., a IX. és a XIII. kerület szennyvízcsatorna-rendszerében helyezi el az irtószert.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A szervezett irtási program további megvalósítása ütemezetten, szektoronként zajlik majd. A forgalom kisebb korlátozása érdekében akár hétvégén és az éjszakai órákban is dolgozhatnak.

A szakemberek minden kezelt pontot kétszer is ellenőriznek majd, és ha még a második ellenőrzéskor is találnak patkányt, akkor a kezelést a felszínre is kiterjesztik.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a szakemberek a lakásokba munka közben nem mennek be, a lakóépületek egyes részeire, például a belső udvarba vagy a pincébe azonban szükség esetén igen.

A beavatkozások helyéről és idejéről az elkövetkezendő nyolc hónapban az érintett kerületi önkormányzatokkal és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK) közösen folyamatosan tájékoztatják majd a lakosságot.

Az NNK nyilatkozata szerint egészségügyi járványhelyzet – vészhelyzet – nincsen, márpedig ilyennek a megállapításra csak ez a szervezet jogosult – zárul a közlemény.

MTI, Kiemelt kép: illusztráció