Miközben az árak az elmúlt 4 évben folyamatosan emelkedtek a budapesti ingatlanpiacon, a vevők megpróbálják ezt a drágulást valamilyen módon kompenzálni azzal, hogy elindultak az agglomeráció felé. Elmondjuk, hol érdemes most házat venni!

Aki nem az agglomerációt választja kertes házzal, vagy tágasabb lakással, annak a fővárosban gyakran sokkal rosszabb és kisebb lakással kell beérnie, sokszor kifejezetten rossz környékre kényszerülve.

Elindultak kifelé a városból vevők

A KSH számai is arra utalnak, hogy az ingatlanvásárlók egyre inkább a relatíve “olcsót” keresik az ingatlanpiacon. Az adatok azt jelzik, hogy mindinkább tolódik a megvásárolt lakások összetétele a kevésbé jó adottságúak felé. A gyakorlatban ez elsősorban abban mutatkozik meg, hogy a vevők elhagynak bizonyos paramétereket a lakás-igényeik közül. Lehet ez méret, szobaszám, elhelyezkedés, lakástípus – jelezte Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője a Realista.hu oldalnak.

Szerinte egyértelműen érezhető, hogy a vevők egyre nagyobb számban érdeklődnek a külső kerületek, illetve az agglomeráció iránt. Jelenleg még nem különösebben nagy mértékű a kiáramlás a fővárosból. Az határozottan megfigyelhető, hogy kifelé, és az olcsóbb ingatlanok vásárlása irányába tartanak az emberek – mondta Palotai Emese is, a Balla Ingatlan észak- és bel-budai irodájának értékesítési vezetője a realistának. Úgy látja azonban, hogy a folyamat még nem annyira jelentős, mint évekkel korábban, az előző agglomerációs robbanásnál.

Olcsó húsnak híg a leve

De nem csak az agglomerációt fedezték fel újra a vevők, hanem az olcsóbb budapesti városrészeket, így például az olyan lakótelepeket is, melyek korábban nem voltak kifejezetten a vevők kedvencei. A panelek felkapottságát is azok megfizethetősége eredményezi. Viszont, ami iránt nagy a kereslet, annak az ára felmegy, így aztán a lakótelepek között is erősödik a kereslet a kijjebb találhatók iránt.

Egy jó választás az agglomerációban

Egyes rosszabb kerületeknél sokkal jobb választás lehet az agglomerációban egy megfelelő közlekedéssel rendelkező település választása. A kötöttpályás közlekedéssel elérhető települések különösen népszerűek, de az autópályák közelsége is vonzó a kiköltözők számára.

A dél-budai agglomeráció a jó választás

A dél-budai agglomerációban az elkövetkező 10 évben jelentős közlekedési beruházások történnek, erről korábban a BudaPestkörnyéke.hu hírportál is beszámolt, így az ingatlanszakértők egyöntetű véleménye szerint Páty, Zsámbék, Biatorbágy, Telki, Budajenő, Tinnye, Tök és Perbál most nagyon jó választás lehet, mert az ingatlanok értéke hamarosan jelentősen felértékelődhet.