Agglomerációs településeknek is jut az EU ingyenes wifijéből. Budapest környékén Alsónémedi, Csömör, Fót, Mogyoród, Nagykovácsi, Pilisszentiván, Tököl, Üllő és Veresegyház kapott 5 millió forint értékű támogatást.

Az Európai Bizottság kihirdette a második – idén áprilisi – pályázati felhívás eredményét, ebben a körben a több mint 10 ezer pályázó település közül 3400-at választottak ki, köztük több magyar települést.

A nyertesek önkormányzatai wifi-pontokat hozhatnak létre a közösségi élet olyan színterein, ahol még nem áll rendelkezésre ingyenes vezeték nélküli internetkapcsolat, például múzeumokban, parkokban vagy egyéb köztereken.

Magyarországon 63 település nyerte el az egyenként 15 ezer euró (körülbelül ötmillió forint) értékű WiFi4EU-utalványokat, az agglomeráción belül Alsónémedi, Csömör, Fót, Mogyoród, Nagykovácsi, Pilisszentiván, Tököl, Üllő, Veresegyház élhet a lehetőséggel.

A települések szerződést köthetnek azokkal a cégekkel, amelyek a közterületeken telepíteni fogják a wifi-pontot, majd beválthatják a kapott utalványt.

Minden wifi-pontnak legalább 3 éven át kell üzemelnie, ingyenesen és reklámmentesen.

Az Európai Bizottság 2020 végéig további két felhívást fog közzétenni azon településeknek, amelyek az első két körben nem nyertek. A következő pályázat meghirdetésére még idén sor kerül.

Kiemelt kép: BPK illusztráció