A gödöllői Stop Shop előtti parkolóban találtak az autóban hagyott kislányra, ha az arra járók nem találnak rá, megfulladhatott volna.

Az autóban hagyott kislánynak 20 perc után már sírni sem volt ereje, beszorult a feje és magára is húzta a biztonsági övet, az utolsó pillanatban mentették meg a járókelők a kicsit úgy, hogy elkezdték kerestetni a gyermek anyját  – meséli egy mentésben részt vevő édesanya a Facebookon.

Egy másik egyik segítő azt írja, hogy amikor megjött az anya felháborodott a történteken, mondván miért aggodalmaskodnak az autó körül, ő ismeri a gyerekét.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A gödöllői poszt alatt többen arról írnak, hogy azonnal be kellett volna törni az autó ablakát, mások arról értekeznek, hogy ilyen esetben még be is perelhet az asszony, rendőrt kellett volna hívni.

Az kétségtelen, hogy annak, aki észrevette a napfénytől átmelegedett autóban síró gyermeket helyén volt az esze, hiszen tavaly nyáron a Pólus Centernél hagytak a tűző napon parkoló autóban egy öt éves gyermeket. Szerencsére észrevették, őt a rendőrök szabadították ki.

Fóton a fóti áruház parkolójában is történt egy ilyen eset tavaly júniusban. Akkor az anya azt mondta, hogy nem akarta felébreszteni az alvó kicsit, ezért hagyta az autóba. Abba viszont nem gondolt bele, hogy a 30 fokos hőségben az autó utasterének a hőmérséklete alig húsz perc alatt elérheti az 50 Celsius-fokot is.

Ilyen egy forró autó. Te kibírnád?

Az alábbi videó arról szól, hogy az önként jelentkező felnőtt embereknek 100 dolláros pénzdíjat ajánlottak fel, amennyiben képesek 10 percet eltölteni csukott ajtókkal és ablakokkal egyfelforrósodott autóban. Az akcióval arra akarták felhívni a figyelmet, hogy senki ne hagyja a gyerekét a járművébe zárva még akkor sem, ha például csak néhány percre ugrik be egy boltba. És hogy akadt-e, aki kibírta a 10 percet? A videóból kiderül…

Kiemelt kép illusztráció