A Budapest-Hatvan-vonal felújítása 2019. február 4-től új szakaszba lép, a Pécel és Aszód állomások közötti szakaszon mindkét sínpárt elbontják és teljesen átépítik, ezért december 7-ig ezen a szakaszon a vonatok egyik vágányon sem közlekednek.

Az utasok eljutását az átépítési szakaszokon vonatpótló buszokkal biztosítják. A MÁV elmondta, hogy a domborzati viszonyok és a felújítás során használt gépek mérete miatt nem megoldható a szakasz felújítása teljes vágányzár nélkül – írja az Index.

A MÁV tájékoztatása szerint február 4-től: A miskolci intercityk helyett Budapest-Keleti pályaudvar–Hatvan között pótlóbuszok állnak forgalomba. Az egri, illetve a sátoraljaújhelyi gyors és sebesvonatok pótlóbuszai Hatvan–Pécel között szállítják az utasokat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A pótlóbuszokhoz csatlakozó távolsági vonatok Észak-Magyarország felől Hatvan állomásig közlekednek majd, illetve onnan indulnak vissza. A teljes vágányzár alatt Budapest-Keleti–Pécel, valamint Aszód–Hatvan között az elővárosi vonatok közlekednek.

Az elővárosi vonatok helyett Pécel és Aszód állomások között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A helyi vonatpótlók a vasút nyomvonalát követve, valamennyi érintett köztes állomást és megállóhelyet érintenek a péceli és az aszódi vasútállomások között.

A 2018. december 9-i országos menetrendváltástól is módosulni fog a menetrend, december 9-től február 3-ig: A miskolci, kassai, nyíregyházi és debreceni intercityjáratok a Keleti pályaudvarról 5 perccel korábban, minden óra 25. percében indulnak.

Artboard 3

A sátoraljaújhelyi sebes és egri gyorsvonatok pedig minden óra 55. percében indulnak. A hatvani személyvonatok indulási ideje a Keleti pályaudvarról 5 perccel korábbra kerül. A Hatvanból a Keletibe induló személyvonatok egy része 3 perccel korábban közlekedik.

A gödöllői személyvonatok utasait Isaszeg–Gödöllő állomások között pótlóbuszok szállítják. A hatvani vonal vágányzári menetrendje miatt a Budapest–Vác–Szob, Aszód–Balassagyarmat, továbbá a Budapest–Újszász–Szolnok vonalakon egyes vonatok szintén módosított menetrend szerint közlekednek.

A pótlóbuszokról még nem tud pontos tájékoztatást adni a MÁV, a részleteket ígéretük szerint legkésőbb január közepéig nyilvánosságra hozzák. Az érintett vonalat naponta 8-10 ezer utas használja, ezért azoknak is érdemes figyelniük, akik autóval közlekednek, mivel feltehetően lesznek, akik autóba ülnek majd a felújítás idején.

Az M3-as autópálya adott szakaszán, valamint a 3-as főúton növekedett forgalomra lehet számítani. Szintén számolni kell a Pécel-Aszód között a vasút nyomvonalát követő pótlóbuszokkal is. A Jászberényi úton, a Kerepesi úton és elővárosi szakaszain is nőhet a forgalom.

A MÁV tájékoztatása szerint a Budapest–Hatvan elővárosi vonal teljes felújítása után, a nagyobb pályasebesség miatt, csökken a menetidő az elővárosi vonatoknál, a miskolci intercityvonatoknál, a sátoraljaújhelyi sebesvonatoknál, továbbá az egri közvetlen járatoknál.

A felújításnak köszönhetően Budapest és Eger között várhatóan 2020 decemberétől kezdve óránkénti, ütemes menetrendben közlekedhetnek a vonatok, a menetidő idő 1 óra 37 perc lesz a jelenlegi legrövidebb 1 óra 53 perc helyett.

Rákos és Tura között valamennyi megállóhely és állomás átépül, a MÁV tájékoztatása szerint korszerű peronok, aluljárók, utastájékoztatási rendszerek állnak majd az utazók rendelkezésére.

Kiemelt kép: Munkások a turai vasútállomáson az Aszód és Hatvan közötti vasútvonal felújításán 2018. augusztus 7-én – fotó: Máthé Zoltán / MTI)