A Gazdasági Versenyhivatal 111 millió forintra bírságolta a Husqvarna Magyarország Kft.-t, mert a cég és egyes forgalmazói jogsértő módon határozták meg a Husqvarna, a Gardena és a McCulloch márkájú kertészeti termékek internetes továbbeladási árait.

A hivatal közleményében ismerteti: 2013-2016 között a Husqvarna Magyarország Kft. Husqvarna, Gardena és McCulloch márkájú termékei esetében – iparági szokás szerint – ajánlott fogyasztói árakat tett közzé, amely önmagában nem sérti a versenyjogi előírásokat.

A cég azonban közvetve minimum árakat határozott meg azzal, hogy a forgalmazók közreműködésével rögzítette az ajánlott árakhoz képest megengedhető legnagyobb kedvezmény mértékét is az online értékesítésekre vonatkozóan.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az ilyen kikötések különösen súlyos versenykorlátozásnak minősülnek, hiszen végső soron a fogyasztói árak növekedéséhez vezet, ha a viszonteladók nem versenyezhetnek egymással az árak csökkentésével – emelte ki a GVH.

A Husqvarna esetében a hatóság szükségesnek látta a bírság kiszabását, tekintettel a vállalkozás szerepére a jogsértésben, valamint a vállalkozáscsoport méretére, tulajdonosi hátterére, nemzetközi jelenlétére és a felsoroltak okán elvárható versenyjogi tudatosságra. Ugyanakkor 75 százalékkal csökkentették a bírság mértékét a kiszabható összeghez képest, mert a vállalkozás engedékenységi kérelem benyújtásával, illetve egyezség kötésével is segítette a GVH vizsgálatának gyors lezárását – ismerteti a közlemény.

A GVH az internetes forgalmazókra nem szabott ki bírságot, de előírta nekik a versenyszabályok betartását biztosító intézkedések bevezetését. A Husqvarna vállalta az úgynevezett megfelelési programjának továbbfejlesztését, amely a saját szervezetén belüli intézkedések mellett a jövőben elősegíti a forgalmazók megfelelését is a versenyjogi szabályoknak – írta a GVH.

MTI, Kiemelt kép: illusztráció