A „Minőség és tradíció” jegyében rendezik meg idén a XVIII. Vecsési Káposztafesztet. Mint minden évben, a szervezők idén is igyekeznek az ország legkiválóbb kézműves mestereit, Vecsés legjellegzetesebb ízeit felvonultatni a szeptember 22-23-i eseményen.

Vecsés Város Önkormányzata és a Német Nemzetiségi Önkormányzat közös programján minden látogató megkóstolhatja a HÍR-es, azaz a Hagyományok Ízek Régiók védjeggyel ellátott savanyúságokat és káposztás ételeket. Bemutatkoznak a vecsési sváb hagyományőrző zenekarok, táncosok, valamint megismerhetjük más településekről érkezett vendégeink nemzetiségi csoportjait és kultúráját – írja a Vecsés.hu.

A Káposztafeszt fő helyszínén, az Epresben az egyik meghatározó program a főzőverseny, melyen az induló csapatok két napon át mérhetik össze tudásukat. A káposztás ételkülönlegességek zsűrielnöke vasárnap Szőke András lesz.

Idén is kiderül, kik készítik a legízletesebb savanyúságokat. A versenyen savanyított káposzta, kovászos uborka, vegyes-vágott savanyúság és káposztával töltött fehér TV-paprika kategóriákban méretik meg termékeiket a nevezők.

A gasztronómia kedvelői az Epresben, a Kulturverein sátrában saját kezűleg készíthetnek töltött almapaprikát. A fejes káposzta gyalulásának technikáját a kitelepülő Petz Pincészetnél mutatják be. A rendezvény hétvégéjén lovasfogat szállítja majd a fesztiválozókat, de útnak indul a kisvonat is a Bálint Ágnes Emlékházba és a Nyomdagalériába, valamint programokkal készül a vendégek fogadására a Tájház is.

A Káposztafeszt egyik legnagyobb látványossága a felvonulás. Vasárnap a szentmisét és a terményáldást követően a Szent Kereszt Templomtól indul útnak a díszes menet az Epresbe, ahol kézműves kirakodóvásár és egész napos kulturális program várja a látogatókat.

Lesz káposztaemelő verseny („Kraut-Kraft”) és káposztapakoló verseny; valamint „Nyitott savanyító” néven egy különleges élményben is részesülhetnek az érdeklődők. A Nagymarosi család sa­va­nyító üzemében, szervezett turnusokban megtekinthetik, hogyan készül a HÍR-es vecsési savanyúság. De mindemellett ebben az évben is megrendezik „az ország legnagyobb káposztája”, a „legszebb sátor”, továbbá a dirndl és nemzetiségi ruhaversenyt.

A színpadon fellép majd többek között a Kolompos, a Bikini és az Alma együttes, a Rosmarein Tánccsoport és bemutatkozik Solymár kulturális küldöttsége. A Szomorer Jungs és a Heimattöne Kapelle sétáló zenekarként szórakoztatja majd a közönséget. De lesz „Osztálytalálkozó” is a legnagyobb hazai sztárokkal: Zoltán Erika, Radics Gigi, Csordás Tibi, Kiki, Horváth Tamás, Kozmix, Bárány Attila és DJ Dominique közreműködésével.

A rendezvényre gépjárművel érkezők a Lanyi területén kialakított, ingyenes parkolóban helyezhetik el autójukat.

A XVIII. Vecsési Káposztafeszt részletes programja, valamint további hasznos információk itt olvashatók.

Kiemelet kép: Vecsés.hu


Nézd meg a címlapunkat, sok érdekességet találsz ott is! Klikkelj ide!

A BudaPestkörnyéke.hu a főváros agglomerációjának napról-napra népszerűbb hírportálja. Ha te is elsőként szeretnél értesülni a legérdekesebb hírekről, eseményekről, lájkold az oldalunkat a Facebookon.

Köszönjük, hogy most is minket olvasol!