Ezen a héten 283 településen, százezer hektáron irtják a szúnyogokat az országos szúnyoggyérítési program keretében – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője.

Mukics Dániel közölte: a szakemberek Az agglomerációban: a Dunakanyarban és a Csepel-szigeten irtanak. Ez mellett még Budapesten a III., IV., XI., XIII., XVI., XVII., XXI., XXII., XXIII. kerületben, a Balatonnál és Dunaújváros térségében pusztítják a vérszívókat.

Ugyanakkor a korábban elmaradt kezeléseket pótolják a Dráva mentén, Vas megyében, Szolnok környékén, a Csepel-szigeten és a Velencei-tó térségében is – tette hozzá.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Emlékeztetett arra: a katasztrófavédelem által irányított központi szúnyoggyérítés 16 hete zajlik. Eddig 968 települést és Budapest kilenc kerületét érintette és összesen 550 ezer hektáron permeteztek a szakemberek.

A katasztrofavedelem.hu oldalon elérhető a szúnyoggyérítés heti programja, vagyis az, hogy melyik településen, melyik napon permeteznek. Továbbá az önkormányzatok a központi program mellett saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést – közölte a helyettes szóvivő.

MTI