Együtt csobbanás, természetvédelem és összefogás. Szoros verseny alakult ki a WWF Nagy Ugrás pályázói között, de az idei nyertes végül Göd lett, vagyis a WWF Magyarország is itt tartja a hivatalos Nagy Ugrását.

Mi ez az egész? A Nagy Ugrás az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének európai kezdeményezése. Európa szerte több mint 500 helyszínen százezrek ugarnak egyszerre a folyókba és más természetes vizekbe, hogy így hívják fel a figyelmet éltető vizeinkre, elsősorban Európa folyóira.

Idén tizenhárom közösség döntött úgy, hogy a saját Nagy Ugrásuk megszervezésével felhívja a figyelmet az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésére, és ezt július 8-án egy nagy közös csobbanással ünneplik meg.

A verseny rendkívül szoros volt, a nyertes végül a Boldogságcseppek Alapítvány és Gödi Anyák Angyalai közös pályázata lett, akik a Felsőgödi Duna-parton rendezik meg Nagy Ugrásukat” – mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Ők olyan eseménnyel készülnek, mely egyszerre szórakoztató és kiemeli vizeink védelmének fontosságát: a programok között szerepel szemétszedés és a part rendbe tétele, homokvárépítő verseny, papírhajó-készítés – melyet aztán közösen bocsátanak vízre -, de ügyességi játékok, sárkányhajózás, vízirendészeti bemutató és vizespalackos gerinctréning is lesz, az esemény ideje alatt pedig jótékonysági gyűjtést szerveznek a Duna-part gödi szakaszának szebbé tételére. Az esemény csúcsaként délután 3 órakor kézenfogva ugranak együtt a Duna vizébe.

A Dunai Sárkányok Vác és a Sárkányhajótúrák a Dunakanyarban vízitúrát szervez váci indulással, egy sóderes partszakaszon pedig együtt ugranak majd a vízbe, a vacivilag.hu internetes újság szervezésében pedig 100-150 ember egymás kezét fogva, egyszerre sétál be térdig a Dunába – így a résztvevők egy élő láncot, folyót alkotnak, ezzel is ráirányítva a figyelmet az ember és a folyó kapcsolatának fontosságára.

Bár a pályázat már lezárult, a Nagy Ugráshoz bárki csatlakozhat július 8-án – akár saját szervezésben, akár valamelyik meghirdetett programon. Óvjuk vizeinket, csobbanásra fel! Itt lehet még jelentkezni.

Kiemelt kép: WWF


Nézd meg a címlapunkat, sok érdekességet találsz ott is! Klikkelj ide!

A BudaPestkörnyéke.hu a főváros agglomerációjának napról-napra népszerűbb hírportálja. Ha te is elsőként szeretnél értesülni a legérdekesebb hírekről, eseményekről, lájkold az oldalunkat a Facebookon.

Köszönjük, hogy most is minket olvasol!