170 éves a Magyar Honvédség elnevezésű programsorozat keretében érkezett Vácra az  egykori osztrák-magyar hadihajó.

Fördős Attila Vác polgármestere úgy fogalmazott, hogy az 1871-ben épített Lajta monitor páncélzatában benne van az elmúlt csaknem 150 év magyar története, a belgrádi ütközetektől Sztálinváros és a paksi erőmű építésén keresztül egészen a bős-nagymarosi vízlépcső kezdeti munkálataiig.

A Lajtát 1871. május 17-én bocsátották vízre és 1876. december 8-án már testvérhajójával, a Maros monitorral együtt tűzpárbajt vívott az akkor még török kézen lévő belgrádi erőddel. A hajót több alkalommal bevetették az első világháború idején is. 1918-ban – 47 év hadi szolgálat után – azonban leszerelték, és az 1920-as évektől 1994-ig, több mint 70 évig a folyami kavicskotrásban „elevátorhajóként” használták.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az egykori osztrák-magyar hadihajót 2010-re eredeti állapotának megfelelően rekonstruálták. A Lajta a világon az egyetlen vízen úszó helyreállított monitor hajó. 2014-től minden évben tavasztól őszig a főváros egyik legszebb pontján, a világörökség részét képező pesti Duna-parton, az Országház északi oldalánál horgonyoz.

A Lajta Monitor Múzeumhajó május 21- ig lesz megtekinthető vidéki városokban. Mindenhol – a vontatási, vízállási és időjárási körülmények függvényében – hétfőtől vasárnapig 9 és 18 óra között lesz megtekinthető a kikötőkben.