A 2400 négyzetméteres új önkormányzati és hivatali centrumot mintegy 1,2 milliárd forintból alakították ki. Az egy év alatt felépült két szárnyból álló épület egyik részében a városvezetői irodákat és termeket adták át, a másik oldalon pedig a közügyi hivatalok készültek el. Itt többek között postahivatalt és kormányablakot is kialakítottak.

Olyan államot szeretnénk építeni, amelynek minden cselekedete a köz szolgálatáról szól – hangoztatta Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szombaton Törökbálinton, a városháza átadóünnepségén.

Tuzson Bence szerint az ügyintézés iránt jogos elvárás, hogy „ne a várakozásról, az idegeskedésről és a fejfájásról szóljon”, hanem a gyorsaságról és a hatékonyságról. A tíz kormányablakos új középület biztosítja ennek lehetőségét – tette hozzá.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az ünnepségen Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott úgy fogalmazott, hogy a 2010-es kormányváltás után rendet teremtettek az államigazgatásban: pontosan körülhatárolták, hogy mely feladatok tartoznak az államhoz, illetve az önkormányzatokhoz.

Kitért arra, hogy a kormányhivatali struktúra kialakításával az állam rendezte a saját feladatait, közben kifizette az önkormányzatok adósságát, hogy azok zavartalanul működhessenek. Így ma már teljesen természetes, hogy ugyanabban az épületben működik az önkormányzati és az állami hatáskörbe tartozó ügyfélkiszolgálás – tette hozzá.


Nem tudod, hogy neked ki az országgyűlési képviselőd? Kattints ide és elmondjuk!


Aradszki András (KDNP), a térség országgyűlési képviselője szerint ezzel az épülettel a város „megérkezett a 21. századba”, amihez nagy segítséget jelentett a település csaknem kétmilliárd forintos adósságának rendezése.

Elek Sándor (Fidesz-KDNP), Törökbálint polgármestere arról beszélt, hogy a városháza régóta esedékes felépítését eddig óvodák, bölcsődék, iskolák és utak építése, felújítása késleltette. Ezért az elmúlt harminc évben ott folyt az ügyintézés, ahol éppen sikerült annak helyet szorítani – fűzte hozzá a polgármester.

Fotók: Zákány Gergő/Törökbálint sajtó