A lopás után pár órával már eltávolították az autó szélvédőjéről a regisztrációs matricát és a szétszedett alkatrészekről a beazonosításra alkalmas jelzéseket. Olyan technikai eszközt is találtak a rendőrök, ami az autó által sugárzott jeleket blokkolta.

A te sikered, a mi sikerünk! Gyere hozzánk hirdetésszervezőnek és vidd el a parádés jutalékod! A részletekért kattints ide!

A BRFK Felderítő Főosztályának nyomozói befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek adatai szerint két orgazda legalább hét lopott autót bontott szét egy pilisvörösvári garázsban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A 40 éves piliscsabai S. Zsolt és társa, a 44 éves pilisvörösvári P. Tamás egy garázsban akarta szétszedni, majd eladni annak az autónak az alkatrészeit, amelyet még 2018. június 22-én hajnalban lopott el egy ismeretlen személy Budapest XII. kerületéből.

Kapcsoódó cikkek:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály nyomozói néhány órán belül eljutottak a pilisvörösvári műhelyhez, ahol az orgazdák a jármű szétbontásán dolgoztak.

Az elkövetők addigra már eltávolították az autó szélvédőjéről a regisztrációs matricát, illetve a szétszedett alkatrészekről a beazonosításra alkalmas jelzéseket. A rendszámtáblákat összehajtották és a garázsban lévő kazánba tették. A jármű teljes szétbontásának a rendőri intézkedés vetett véget.

A nyomozók a két férfit elfogták, majd a kutatáskor olyan technikai eszközt találtak, ami az autó által sugárzott jeleket blokkolta, továbbá több mint 100 járműalkatrészt, autólopáshoz használt egyéb eszközöket, valamint egy olyan gépkocsit is lefoglaltak, amelyet Csehországban köröztek. A rendőrök megállapították, hogy a garázsban nem csak egy járművet bontottak szét, hanem legalább hét – korábban ellopott – autót.

Az orgazdaság bűntett miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.

Kiemelt kép: A rendőrség helyszíni felvétele