Nem lehet többet a 4-es metró előre néző, ablakából előre nézelődni menet közben. A vezető nélküli szerelvények fő attrakciója, a letakart vezetőpulton üldögélés és az alagút bámulása tilos lett – igaz mint kiderült, eddig is az volt.

A letakart vezető pultra az üldögélést tiltó matricákat helyeztek el, ezt követően egy szülő így írt az Indexnek:

„A 4-es metró szerelvényein eddig 5 éves kisfiammal örömmel vártuk az utazást. Amióta nincs vezető és ki lehet látni a vezető fülke helyén, óriási élménnyel gazdagodott, hiszen fel tudtam ültetni a vezetőpult tetejére a burkolatra, és eljátszhatta, hogy ő vezeti a metrót. Mivel nem a vonal közelében lakunk, idén először mentünk arra, és szomorúan tapasztaltuk hogy tiltó matricák kerültek kihelyezésre ezzel hazavágva az egész élményt – írta az apuka.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A portál munkatársai megkeresték a BKV-t. A cég válasza szerint az M4 szerelvényein a vezetőpult-takaró burkolaton a tiltó matricák előtt sem lehetett gyermeket utaztatni. Az állomásokon szolgálatot teljesítő biztonsági őrök –amennyiben észlelték – eddig is kérték a kísérő felnőttektől a gyermek levételét.

A BKV szerint ugyanis a gyermek felültetése a takaró fedélre olyan veszélyes, mint becsatolt biztonsági öv nélkül utazni egy autóban az első ülésen. Fékezéskor könnyen koppanhat a gyerekek feje az ablakon, ez súlyos sérüléseket okozhat.

Ez alapvetően érthető és az is jó dolog, hogy a közlekedési vállalat figyel az utasok biztonságára. Ugyanakkor Európa több automata, vezető nélküli metróján sikerült megoldani a közlekedésbiztonságot úgy, hogy közben a gyerekek is bámészkodhatnak az első ablakon. Talán hamarosan a 4-es metrón is lesz erre lehetőség.

Kiemelt kép: A 4-es metró kelenföldi állomása – Fotó: BPK