Gáz-riasztó pisztollyal lövöldöztek a józsefvárosi Magdolna utcában, a rendőrök két elkövetőt elfogtak, egyet még keresnek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányságán május 15-én 19 óra 40 perc körül egy férfi személyesen tett bejelentést, hogy azt megelőzően Budapesten, a VIII. kerületben, a Magdolna utcában egy korábbi vitából kifolyólag két férfi az autója elé állt, miközben egy harmadik társuk rá gáz-riasztó fegyverrel több lövést adott le.

Az esettel összefüggésben személyi sérülés nem történt. A józsefvárosi rendőrök forrónyomon megkezdték az elkövetők felkutatását, valamint a bizonyítékok beszerzését.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az azonnalos intézkedések, és a bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a rendőrök a két férfit, akik az autó elé álltak, a Magdolna utcában elfogták. Harmadik társukat jelenleg is keresik.

A két férfit előállították a kerületi rendőrkapitányságra, elszámoltatásuk folyamatban – írja Police.hu.