Gazdasági bűncselekményben mentességet kérő maffiózó köthetett vádalkut és mutatta meg a rendőröknek a földi maradványokat Pilisszentiván határában, ahol egy férfi és egy nő mumifikálódott, feldarabolt holttestét találták meg. A teljes hatósági hírzárlat ellenére annyi tudható, hogy a nyomozók ismét elővették Portik Tamás volt bizalmasának, Radics Attilának, valamint családja egy részének eltűnési ügyét – írja a Magyar Idők.

Két napig helyszíneltek a Pilisben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai, miután Pili­sszentiván határában, a Bors szerint a Jági tanösvény mentén kiásták egy darabokra vágott férfi és egy nő maradványait.

Nem a helyszínen végeztek az áldozatokkal

A testrészeket a hírek szerint három éve áshatta el valaki, ám azok állapota arra enged következtetni, hogy a párt tíz évnél is régebben ölhették meg és darabolták fel. A lágy részek teljesen hiányoznak, a csontokon csak a rászáradt bőr és némi izommaradvány található, ami arra enged következtetni, hogy a gyilkosságot és a testek feldarabolását nem a megtalálás helyén követte el a tettes vagy tettesek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Magyar Idők információja szerint a maradványokat úgynevezett nyomozási alku keretében találta meg a hatóság. Mivel a rendőrség a nyomozás érdekeire való hivatkozással semmilyen információt nem ad, a PestiSrácok két lehetséges verziót vázol fel a gyilkosságra vonatkozóan.

Helyiek lehettek az áldozatok

Az egyik elmélet szerint egy korábban a településen élő házaspárt találhattak meg, akikkel egy tartozás miatt végezhettek ismeretlenek. Ezt erősíti az az információ, hogy néhány hónappal ezelőtt egy szintén súlyos bűncselekménnyel gyanúsított, ám a szervezett bűnözéshez nem kapcsolható férfi ajánlott alkut a rendőröknek, miszerint egy kettős gyilkosság feltárásával szeretne mentesülni a saját büntetése alól. Úgy tudják, a férfi a gyilkosságban nem, csak a holttestek eltüntetésében segíthetett, így a nyomozati alkut néhány hete megkötötték vele.

A Portik-ügyhöz így lehet köze

A másik elmélet ennél bonyolultabb és a régmúltba vezet. Arról szól, hogy a hatóságok elővették Portik Tamás egykori katonája, Radics Attila és családja ügyét. Radics lehetett az, aki 1999. áprilisában Tahitótfaluban, a nyílt utcán megölte az autóját vezető Seres Zoltánt, és a mellette ülő olasz üzletembert, Sforza Nazzarenót.

Radics Attila 2002-ben tűnt el nyomtalanul a családja tárnoki házából az élettársával és hároméves gyerekével együtt. A Pesti Srácok úgy tudja, hogy a helyszínelők sok vérnyomot találtak egykor a házban, ebből gondolták, hogy Radics Attilát és családja egy részét kivégezték. Az egyik gyerek iskolában volt, a három hónapos babát az emeleten épségben találták meg a rendőrök. A gyanú szerint az alkohol- és drogproblémákkal küszködő Radicsot azért gyilkolták meg, hogy ne tudjon beszélni a Seres-gyilkosságról.

A rendőrségi hírzárlat miatt nem lehet tudni, hogy melyik elmélet áll közelebb a valósághoz. Mindenesetre a hatóságok csak a vádalku keretében megnevezett feltételezett tettes vagy tettesek elfogása után adhatnak információkat a Pilisszentivánnál talált, több mint egy évtizede meggyilkolt emberekről.

Kiemelt kép: illusztráció