Leszakadt a plafonról egy darab vakolat a gödi Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola egyik termében kedden az egyik tanítási óra közben.

Az Index.hu beszámolója szerint a teremben a hetedikes gyerekek épp technikaórán voltak. Aznap az volt a negyedik órájuk. Az iskola igazgatója, Horváth Ferenc azt mondta a portál munkatársának, hogy „a gyerekek az első padokban ültek, a vakolat pedig hátul pottyant le.”

Szerinte a lepottyant rész „vékonyka” volt, de azért valóban szerencsés, hogy épp nem ült alatta senki. „Ha nagyon durván számoljuk, akkor van egy négyzetméter” – mondja a lepottyant darabról. Azt mondja, amúgy is csak az internet meg a Facebook húzza fel az egész történetet. Ő maga kedden fél hatig bent volt az iskolában, de ezért senki sem kereste, még a szülők sem.

Kapcsolódó cikk: Az év első ikrei gödiek és Vácon születtek

A tankerület az igazgató elmondása szerint már másnap hat embert küldött ki, és azért jöttek ennyien, hogy felülvizsgálják az egész épületet a hasonló problémás területek kiszűrésére.

Azt is mondta, az elmúlt években a tankerület nem hanyagolta el a Huzellát: megcsinálták a teljes tetőt, az egyik épületüket kívülről szigetelték, belülről az egészet kifestették, kicserélték a linóleumot, bútorokat kaptak a tantermekbe.

Gödi téma: Halálos baleset történt az M2-esen Gödnél, hiába érkezett a mentőhelikopter

Az ügyet felkapó független helyi képviselő Sipos Richárd arról írt a Facebook oldalán: „Felháborító és tarthatatlan állapot, hogy a közoktatásból államilag kispórolt források most már gyermekek életét is veszélyeztetik.

Kiemelt kép: Leszakadt menyezet a gödi iskolában – Fotó: Facebook/Sipos Richárd