A budai agglomerációban fekvő Páty egy 2,5 kilométernyi új bekötőút kialakításával kapcsolódik majd az M1-es autópályához. Ha minden a tervek szerint halad 2021-ben kész lehet a lehajtó.

A friss közbeszerzési adatok szerint a Pátynál kiépülő, 2,5 kilométernyi új útszakasz tervezési munkálataiban a Via Futura Kft. vállal meghatározó szerepet egy körülbelül 43,7 millió forintos keretből – írja a Magyarépítők.hu

Az agglomeráció és Páty is jól jár

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásával egyrészt Páty folyamatosan fejlődő új ipari parkja kap új kapcsolatot a nemzetközi úthálózathoz, másrészről pedig a környékbeli települések lakói is gyorsabban eljuthatnak majd Budapestre, Biatorbágy és Budakeszi útjait elkerülve.

Kapcsolódó cikk: Sasfészek-tó Pátynál, egy zsebkendőnyi vadon az M1-es autópálya mellett

A beruházás két alprojektben valósul meg, melyekhez most többek között elkészítik egy 1005 méteres bekötőút kiviteli terveit az M1-es Sasfészek pihenő csomópontja és a 81106-os számú út között két körforgalommal, korábbi dokumentáció alapján, valamint megszerzik a bekötőút és az 1102-es számú út közötti mintegy 1,5 kilométeres új útszakasz kialakításához szükséges engedélyeket, illetve itt is végeznek tervezési munkálatokat.

2021-re kész lehet

A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál értesülései szerint a bekötőút az M1-es három sávra történő szélesítésével egy időben fog megvalósulni. Mivel az autópálya áttervezése már folyamatban van, fontos a pátyi lehajtó idejében történő megtervezése is.

Kapcsolódó cikkek:

Az M1-es bővítése két fázisban történik; az első Budapesttől indul tatabányáig, majd Tatabánya-Győr szakasz következik. Az Origo értesülései szerint az első, tehát a pátyi lehajtót is érintő szakasz már 2021-re elkészülhet.

Kiemelt kép: Páty – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu


Nézd meg a címlapunkat, sok érdekességet találsz ott is! Klikkelj ide!

A BudaPestkörnyéke.hu a főváros agglomerációjának napról-napra népszerűbb hírportálja. Ha te is elsőként szeretnél értesülni a legérdekesebb hírekről, eseményekről, lájkold az oldalunkat a Facebookon.

Köszönjük, hogy most is minket olvasol!