A Soroksáron futó nőt a támadója lemeztelenítette, speciális matrózcsomókat használva megkötözte, brutálisan megverte, megbecstelenítette, majd megfojtotta. Most elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra annak a férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő volt a gyilkos. A végzés nem jogerős – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken.

A nyomozás adatai szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a nőt 2013. szeptember 25-én Budapest XXIII. kerületében egy füves-bokros területen „szexuális célzattal, brutálisan, az emberi méltóság mély megalázásával” megölte, majd személyes tárgyait magával vitte. A rendőrség a férfit aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítja.

A törvényszék közölte: a gyanút a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyv, a rendőri jelentések, az igazságügyi orvosszakértői vélemények, az igazságügyi genetikai szakértői vélemények, az igazságügyi vegyészszakértői és nyomszakértői vélemény és a lefoglalt bűnjelek támasztják alá. A nyomozás még tart, további eljárási cselekmények várhatók.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A bíróság a cselekmény jellegét, a gyanúsított személyi körülményeit (2013. október 25-től 2018. december 5-ig fogva tartották, előtte hajléktalanként élt) és többszörösen büntetett előéletét is figyelembe véve úgy ítélte meg, hogy a bűnismétlés, valamint a szökés, elrejtőzés veszélye miatt vele szemben kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazható.

Nagyon durva dolgokat művelt a nővel

A gyilkosság áldozata egy 36 éves helyi nő volt, akit 2013. szeptember 25-én este kocogás közben támadtak meg. Holttestére másnap hajnalban a szokásos futóútvonalához közeli bozótosban találtak rá. Támadója lemeztelenítette, speciális matrózcsomókat használva megkötözte, brutálisan megverte, megbecstelenítette, majd megfojtotta.

A rendőrség idén szeptember 8-án jelentette be, hogy egy negyvenéves, börtönbüntetését töltő férfit gyanúsítanak a soroksári gyilkossággal.

A Nemzeti Szakértői és Kutató Intézet a közelmúltban jelezte a rendőröknek, hogy talált egy olyan – jelenleg büntetését töltő – férfit, akit a helyszínhez lehet kötni, és részese volt már hasonló bűncselekménynek. Így jutottak el R. Szilveszterhez, aki a bűncselekmény elkövetésekor 35 éves volt, a gyilkosság helyszínének közelében töltötte gyerekkorát és a telefonjából kinyert adatok szerint a bűncselekmény előtti napokban is a helyszínen tartózkodott.

MTI, Kiemelt kép: illusztráció