Ismeretlenek szombatra virradóan megpróbálták felgyújtani Hajdú Péter műsorvezető törökbálinti éttermét, a Like Bisztrót.

Egyelőre annyit lehet tudni, hogy az épületben végül nagyobb kár nem keletkezett, és végül csak a teraszt érték a lángok – írja az Index.

A rendőrségnek talán nem lesz nehéz dolga elkapni a tetteseket, hiszen Törökbálint sűrűn be van kamerázva. Az étterem Facebook-oldalán azt írják, hogy technikai okokra hivatkozva tartanak zárva.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A portál megkereste Hajdú Pétert, aki azt mondta, hogy a rendőrség kérésére nem adhat semmilyen tájékoztatást.

A Pest Megyei Rendőr-Főkapitányság tájékoztatása szerint az esetet az Érdi Rendőrkapitányság vizsgálja, akik rongálás gyanúja miatt nyomoznak ismeretlen tettes ellen.

Kiemelt kép: illusztráció