Óriási eltérések vannak évek óta az országon belül mind a lakásárakban, mind a nettó fizetésekben, de a 2014-ben elindult lakásdrágulás és béremelkedés üteme nem ugyanolyan mértékű az egyes megyékben.

Kiváló lehetőség az agglomeráció hírportáljánál! Gyere hozzánk hirdetésszervezőnek és vidd el minden hónapban a kimagasló jutalékod! A részletekért kattints ide!

A havi nettó átlagfizetések Budapesten a legmagasabbak, a múlt évben átlagosan meghaladták a 275 ezer forintot, ez 38 százalékos növekedésnek felel meg a 2014-es szinthez képest. Ugyanakkor nem a fővárosban emelkedtek a legnagyobb mértékben a fizetések, sőt, Budapest az utolsó helyen áll a saját eredményével. A legjelentősebb béremelkedést Jász-Nagykun-Szolnok megye érte el, ahol 49 százalékos növekedés után 2018-ban már 179 ezer forint volt az átlagos nettó bér.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője rámutatott, hogy nem feltétlenül ott nőttek legnagyobb mértékben a lakásárak, ahol a legnagyobb mértékben emelkedtek a fizetések. “Budapesten a kínálati piacon a lakások és házak átlagos négyzetméterára 123 százalékkal 657 ezer forintra emelkedett 2014 és 2018 között, ez messze a legjelentősebb drágulás volt az országon belül. Míg a legnagyobb béremelkedést produkáló Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt a legmérsékeltebb a lakásár-emelkedés, az átlagos négyzetméterár mindössze 8 százalékkal 118 ezer forintra nőtt.”

A szakember elmondta, hogy a fizetések és a lakásárak változása közti különbségek vizsgálatakor nem szabad figyelmen kívül hagyni a kiinduló állapotot. Ahol ugyanis az átlagosnál magasabbak a bérek, oda szívesen költöznek a munkavállalók, akik ezáltal növelik a munkaerőpiaci kínálatot, ez viszont fékezheti a további béremelkedést. Az adott megyében vagy városban megjelenő új munkavállalók azonban növelik az eladó és kiadó ingatlanok iránti keresletet, amelyek kínálata viszonylag fix, ez pedig hosszútávon felértékelődést és áremelkedést okozhat az adott régió lakáspiacán.

Kiegyensúlyozott megyék

Az ingatlan.com elemzése szerint ebből a szempontból Zala megye az egyik legkiegyensúlyozottabb országrész. Az ottani nettó fizetések 2014 óta 41 százalékkal nőttek, a kínálati piacon a négyzetméterárak ezzel párhuzamosan 44 százalékkal emelkedtek, azaz gyakorlatilag azonos mértékű volt a többlet.

Ha Budapesthez viszonyítjuk az árakat és a béreket

Az ingatlan.com elemzése az országos különbségeket bemutatja úgy is, hogy a fővárosi fizetésekhez és átlagos négyzetméterárakhoz méri a többi megyét.

A fővárosi fizetés 56-82 százalékát lehet megkeresni a különböző megyékben, Győr-Moson-Sopron áll a legjobban, Szabolcs a leggyengébben az 56 százalékos mutatójával.

A lakásáraknál sokkal nagyobb a szórás: a budapesti négyzetméterár 14-53 százalékáért szerepelnek az ingatlanok a különböző megyékben. A Pest megye 53 százalékkal áll, ez a legjobb helyezés. Nógrád megye pedig a sor végén, ott a budapesti négyzetméterár 14 százalékán van a helyi árszint.

Kiemelt kép: illusztráció


Nézd meg a címlapunkat, sok érdekességet találsz ott is! Klikkelj ide!

A BudaPestkörnyéke.hu a főváros agglomerációjának napról-napra népszerűbb hírportálja. Ha te is elsőként szeretnél értesülni a legérdekesebb hírekről, eseményekről, lájkold az oldalunkat a Facebookon.

Köszönjük, hogy most is minket olvasol!