Országosan egységes vízdíjat vezethet be a kormány. Budapesten olcsó, az agglomeráció legtöbb településén is a Balatonhoz képest szintén olcsó a víz. Ha átlagolás lesz, többe kerülhet a vezetékes víz agglomerációban.

Országosan egységes vízdíj bevezetését tervezi a kormány – derült ki az Állami Számvevőszék konferenciáján. Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter az ÁSZ Hírportál beszámolója szerint úgy fogalmazott: „a cél az, hogy az ország teljes területén egységes áron lehessen vízhez jutni”. Egyéb részleteket erről nem árult el a miniszter – írja a Napi.hu.

Vecsésen csak 219 Ft egy köbméter

Jelenleg van ahol köbméterenként 200 forintot sem kérnek vízdíjként, míg máshol akár 500-at. Találomra megnézte a lap: most Vecsésen 219 forintot kell fizetni, míg Pécsen 431 forintot köbméterenként.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elkerülhető a drágulás az agglomerációban

Az agglomerációban élő csaknem 1.2 millió embert reméljük nem érinti a változás. Ha ugyanis országos átlagolás lesz, akkor a fővárosban és környékén biztosan emelkednek az árak. Ezt kétféle módon lehet elkerülni: vagy úgy, hogy nem átlagolnak, hanem a fővárosi vízárat veszik figyelembe és akkor szinte mindenhol csökkenhet a víz ára, vagy regionális árakat állapítanak meg, így a főváros és az agglomeráció egy alacsonyabb árkategóriába tartozhatna.

Legalacsonyabb díjak Budapesten és az agglomerációban vannak

Az intézményeknél, cégeknél egyébként még feltűnőbb a különbség. A legdrágább a víz Dobogókőn és a Balaton partján van, mivel itt nagy kapacitásokat kell fenntartani az idényjellegű csúcsfogyasztásokra. A legalacsonyabb díjak Békés megye egyes részein, a dunántúli karsztvidék alacsonyan fekvő településein és Budapesten, valamint az agglomerációban találhatók.

Kiemelt kép: Pixabay