Sok évtizedes várakozás után végre aszfaltozott utat kapnak Szigetszentmiklós üdülőövezetének lakói, ők azonban elégedetlenek.

Van olyan lakó, aki azt mutatta meg az ATV riporterének, hogy az aszfalt miatt a garázsajtót sem tudja majd kinyitni, újat kell vennie sok tízezer forintért.

Mások arra panaszkodnak, hogy az aszfaltozás miatt nagy lesz az átmenő forgalom a házuk előtt. A Csepelre vezető menekülőutat ugyanis a lakók szerint korábban is számtalan autós használta a dugók elkerülésére.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A lakók azért is félnek a száguldozó autóktól, mert a beruházás mellé nem készül járda: a gyalog közlekedő idősek és kisgyermekesek is csupán egy finom porral döngölt padkát kapnak a közlekedésre, holott a biztonságos járdát 12 éve ígérik nekik.

Szigetszentmiklósnak ezen a részén nincs tömegközlekedés, a gyerekeket autóval kell iskolába vinni, ám hogy parkolni a jövőben hol tudnak majd a lakók, azt egyelőre csak találgatják.

Egy leaszfaltozott kavicsos út tehát nem mindig okoz örömöt. Ebben az esetben inkább egyre több és több kérdést, kételyt vet fel az ott élőkben.

Kiemelt kép: részlet az ATV riportjából