Budapest környékének nyolcvan települése közül többnek is van saját videója. Ezek között másfél órás dokumentumfilm és három perces klip is szerepel. Kifejezetten jó látni, hogy az önkormányzatoknak és a tehetséges videós vénával megáldott helyieknek fontos a településük vizuális megjelenése, bemutatása. Kiváló és egészen pocsék agglomerációs videók nézhetők a Youtubeon. Most a legjellegzetesebb hat videót mutatjuk meg.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik! Ezeket a reklámokat havonta 270 ezer ember látja!

A kevesebb több lenne – Dunaharaszti

A csaknem 13 perces videó ígéretesen indul. Lendületes zene szól a látványos drónfelvételeken. Három perc után azonban már unalmasak az ugyanazokról az épületekről, más-más szögből készült drónos snittek. Aztán jön a nagy váltás: három percnél egy újabb intró következik, majd megszólal a narrátor. Akár még jó is lehetne, de a szöveg pont olyan, mint az önkormányzati weblapok stílusa. Hivataloskodó egyenduma a településről. Kár, pedig szép is lehetne ez a film. Jó időben készült és tényleg látványos. Ha ezt a 13 percet összehúzzák volna három percesre sokkal dinamikusabb, feszesebb, érdekesebb lehetett volna. Erre mondják, hogy a kevesebb több lett volna.

A bárányfelhős giccs – Vác

A Vác dala című klipet 2011 óta mindössze 18 ezren nézték meg a Youtubeon, vagyis a majdnem 34 ezres városnak nagyjából csak a fele látta hét év alatt. A képek színvonala értelemszerűen erodálódott az évek során, annak idején még modern is lehetett. A dal szövege viszont szinte biztosan már akkor is meglehetősen furának tűnhetett, hiszen olyan mondatok szerepelnek az érzelgősre hangszerelt dalban, mint az „itt születtem a mindig bárányfelhős ég alatt” vagy „a léptem ismeri az összes macskakő”. A rendező láthatóan itt is mindent megpróbált belezsúfolni a filmecskébe: ételek, koncertek, régi képek, rendezvények és mindent, ami szembejött vele a vágószobában. Az ötlet, hogy egy városnak saját dalt szereznek, kifejezetten előremutató, kíváncsiak lennénk, hogy a helyi rendezvényeken ezt lejátszák-e mostanában.

A modern önkormányzati – Érd

Az agglomeráció legnépesebb városáról, Érdről a helyi tévé töltött fel egy imidzs klipet a videómegosztóra. Két év alatt még 3500-an sem látták, pedig 70 ezernél is többen élnek Érden. A klip látványos, igazi mozi-trailer hangulata van, dinamikus képváltásokkal és klasszikus epikus zenével. Akár a Trónok harcát is nézhetnénk, de nem, Érd kertváros, belváros, vonósok és vidám arcok követik egymást, néhány kulcsszó, mint a „Múzeumok éjszakája”, „Lehetőségek városa” vagy a „Tradíció” feliratokkal. A klipet itt okosan nem húzták el, három percbe beletettek mindent, amit Érdről tudni kell, igaz egy perc után már szétidegeskeded magad a feszültségkeltő hollywood-i zenétől.

A terjengős dokfilm – Budaörs

A helyi önkormányzat megbízásából két évvel ezelőtt egy több mint másfél órás dokumentumfilm készült a városról. A Buda Környéki Televízió Youtube csatornáján alig kétezren voltak kíváncsiak a filmre, pedig Budaörsön majdnem 30 ezren élnek. A film egy teljesen ismeretlen bácsi bevezetőjével indul, egy perc után kiderül, hogy ő a film rendezője. Egy blue-boksz helikopterrel a háttérben hosszan beszél a saját filmjéről. Furcsa. Itt pánsípos tucatzene szól bő másfél órán keresztül, cserébe viszont két narrátort, egy hölgyet és egy erősen bagós hangú urat kapunk. A film szövege és tartalmi felépítése pont olyan, mintha a 80-as évek Panoráma útikönyveiből olvastak volna fel budaörsi részleteket. Ennek ellenére kifejezetten érdekes részek is vannak benne. Megtudjuk, hogyan hívják azokat a látványos hegyeket, amelyeket mindenki ismer az autópályáról vagy a Tesco parkolóból. Interjúkból sincs hiány, viszont szép drónos felvételekből annál inkább. A helikopterből, kézi kamerával felvett légifelvételek négy évvel ezelőtt sem voltak korszerűek. Az alapötlet azonban, hogy egy városról átfogó, annak kulturális értékeit bemutató dokumentumfilm készüljön mindenesetre támogatandó gondolat és itt meg is valósították.

A lelkesedés terméke – Gödöllő

Az észak-pesti agglomeráció egyik legnagyobb városáról rengeteg videó érhető el a Youtubeon. Angol és magyar nyelven egyaránt megtalálható alkotások is vannak. Érthető okokból a kastély alapeleme az összes videónak. Pár hónappal ezelőtt egy WNKTA nevű felhasználó feltöltött a világon éppen divatos, drónos hangulatklipet a városról, Gödöllő, ahogy én látom címmel. A videó elég trendi, de sajnos itt is ugyanazt az epikus zenét használták, mint a legtöbb hasonló videónál. Elképzelhető, hogy a vágóprogramok zenetárában szerepel ez a zene, mert nagyon sok drón repül erre a muzsikára. A főszereplő viszont kedves, lelkes és talán jövőre nem csak a kastély környékén forgatja le a klip nagy részét.

 

A trendi online mozi – Monor

Mi így szeretünk című három és fél perces videót is idén töltötték fel a Youtubra. Itt jobban odafigyeltek a zenére. A klip roppant korszerűen van elkészítve. Jó vágások, zenei kiállások, kiváló dinamika. Végre egy városi videó, amelyben nincs ömlengés, csak hangulat. Ahogy elnézzük ezt a klipet tényleg hihető, hogy Monoron jó élni. Benne van minden, programok, nevezetességek és emberek. Talán a többi videóból ez hiányzik leginkább, az ott élők és a hangulat. A monori videó készítői  viszont pont arra törekedtek, hogy az útifilmes sallangok helyett az érzelmek legyenek a középpontban. Érdemes belenézni ebbe a videóba!

 


Nézd meg a címlapunkat, sok érdekességet találsz ott is! Klikkelj ide!

A BudaPestkörnyéke.hu a főváros agglomerációjának napról-napra népszerűbb hírportálja. Ha te is elsőként szeretnél értesülni a legérdekesebb hírekről, eseményekről, lájkold az oldalunkat a Facebookon.

Köszönjük, hogy most is minket olvasol!