Politikai okokból állították le a szemétszállítást – állítja az egyik vitatkozó fél, a másik szerint semmiben sem hátráltatták a hulladékszállítás működését.

Vécsey László a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője szerint Gémesi György, a Gödöllői Lokálpatrióta Klub, az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke, illetve a Zöld Híd Nonprofit Kft. vezetése nem gazdasági, hanem politikai okokból döntött úgy, hogy felfüggeszti a szemétszállítást 116 Pest és Nógrád megyei településen.

A hulladékszállítás ugyan nem nagyon volt, de a budapesti agglomerációban 107 évvel ezelőtt már ismert kiadvány volt a Budapest Környéke című lap. Örülünk, hogy ennek a nagy múltú újságnak a modern verzióját, a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportált már 300 ezren olvassák.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egészségügyi szükséghelyzet

A kormánypárti politikus Gödöllőn tartott hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette: a vezetők döntésükkel egészségügyi szükséghelyzetet idéztek elő a 300 ezer embernek otthont adó területen. Semmiféle pénzügyi, vagy egyéb vita nem indokolhatja, hogy megszüntessenek, egy olyan közszolgáltatást, amely 300 ezer embert érint – tette hozzá.

A politikai motiváció ugyanis, annál is inkább nyilvánvaló, mert az ország egyéb területein működő hulladékgazdálkodási rendszerek, amelyek hasonló forrásokból gazdálkodnak, el tudják látni a feladatukat.

Mint elmondta: ebben a helyzetben a tulajdonos önkormányzatok polgármestereinek döntenie kell arról, hogy továbbra is bizalmat szavaznak-e Gémesi Györgynek.

Politikai motíváció

A politikai motiváció ugyanis, annál is inkább nyilvánvaló, mert az ország egyéb területein működő hulladékgazdálkodási rendszerek, amelyek hasonló forrásokból gazdálkodnak, el tudják látni a feladatukat.

A fideszes politikus úgy vélekedett, hogy amennyiben új vezetést választ délutáni ülésén a Zöld Híd tulajdonosi testülete, a regionális hulladékgazdálkodási társulás, az új vezetésnek visszamenőleg meg kell vizsgálnia a társaság gazdálkodását.

Hol a pénz?

Vécsey László a taggyűlést megelőzően hangsúlyozta: ki kell deríteni, hová lett az a pénz, amit a Zöld Híd „folyamatosan megkapott a működésére” az államtól és az önkormányzatoktól.

Ahogy itt a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon is megírtuk a Zöld Híd október 25-én jelentette be, hogy leállítja az ellátási körzetéhez tartozó 116 településen a szemétszállítást, mert nem kapta meg a neki járó pénzt az NHKV-tól.

A cégtulajdonos önkormányzati társulás hétfői közleménye szerint a Zöld Híd pénzügyi ellehetetlenítése egy tudatos, előre generált folyamat eredménye. Október végére világossá vált, hogy a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. nem fog forrást biztosítani a működéshez, mert a számlánkat visszaküldték. A szolgáltatás azért állt le, mert az NHKV Zrt. egyoldalú döntései nyomán elfogytak az üzemeltetés feltételei – írták.

Október 31-én a katasztrófavédelem vette át a területen a szemétszállítás irányítását, majd az NHKV megvonta a Zöld Hídtól a szemétszállítási jogosítványt.

Nem hátráltatták a hulladékszállítást

Közben a Zöld Híd Nonprofit Kft. felügyelő bizottsága is kiadott egy közleményt, mely szerint nem hátráltatták a hulladékszállítás működését a társaság vezetői. Szerint Gémesi György az előírásoknak megfelelően irányította a társaságot, a megbízott ügyvezető igazgató utasításai pedig a feladatok szakszerű elvégzésére irányultak.

A sajtóhoz hétfőn eljuttatott közleményben azt írták, a felügyelő bizottság külön eljárás keretében vizsgálta, hogy a társaság döntéshozója, ügyvezetője, adott-e olyan írásos vagy szóbeli utasításokat, amelyek célja a közüzem működésének lassítása vagy leállítása lett volna.

A szabályoknak megfelelően működtették

A felügyelő bizottság megállapította, hogy az önkormányzati társulás tulajdonosi jogokat gyakorló döntéshozója, Gémesi György a szervezeti és működési szabályzatnak megfelelő módon, intézményes keretek között kiadott és nyilvántartott döntéshozói határozatokkal irányította a gazdasági társaságot.

Egyetlen esetben sem merült fel annak gyanúja, hogy hatáskörét túllépte volna, vagy döntései a közérdekű üzemi működés megzavarására irányultak volna – hangsúlyozta a felügyelő bizottság.

A megbízott ügyvezető igazgató utasításai minden esetben az üzemi működés stabilizálására, a munkaerőhiány megszüntetésére, a romló műszaki infrastruktúra melletti biztonsági minimumokra tértek ki. A meghallgatások tanulsága szerint minden kiadott utasítás a feladat pontos, szakszerű elvégzésére irányult.

Minden rendben volt

A megbízott ügyvezető a jegyzőkönyvek áttanulmányozása alapján valamennyi ellenőrzést, egyeztetést végző szervvel, hatósággal folyamatosan és érdemben együttműködött.

„A felügyelő bizottság, figyelemmel a folytatólagosan végzett munkájának tapasztalataira és a külön eljárás eredményeire megállapítja, hogy a közérdekű üzem működését megzavaró döntéshozói, ügyvezetői magatartást egyetlen esetben sem talált” – áll a közleményben.

A testület a vizsgálat során írásban nyilatkoztatta a társaság felső- és középvezetőit, áttekintette a döntéshozói határozatokat és az ügyvezető igazgatói utasításokat. A megbízott ügyvezető igazgató esetében a bizottság az Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-vel (NHKV), az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal kapcsolatos együttműködés tartalmát is vizsgálta.

A hulladék-ügyben egyre élesedik a helyzet, láthatóan nagy az egymásnak feszülés és a történetnek itt még koránt sincs vége. Mindenről beszámolunk itt a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon.

MTI, Kiemelt kép: greenfo.hu