Az elmúlt két-három évben a lakásvásárlók körülbelül 30 százaléka befektetési céllal vett lakást, egy részük hitelből. Köztük vannak, akikre nem vonatkozik a hitelmoratórium meghosszabbítása, ők a járványhatás miatt a lakáseladás mellett dönthetnek a következő időszakban.

5 ezer lakást dobhatnak piacra

Elsősorban Budapest belső kerületeiben lévő, az elmúlt években turistáknak kiadott lakások tulajdonosai fontolhatják meg az eladást. Az ingatlan.com becslése szerint 4-5 ezer lakásnál jöhet szóba ez a forgatókönyv.

Szeptember végén a budapesti használt lakásokat 715 ezer forintért kínálták eladásra, ez lényegében stagnálást jelent éves szinten. A 7. kerületben 813 ezer forintnál tartott a négyzetméterár, ami viszont már 4 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megtorpant az albérletpiac

Átalakulás és kínálatbővülés jöhet a használt lakások piacán egyrészt a járványhatás miatt megtorpanó albérletpiac, másrészt a hitelmoratórium részleges lejárta miatt. Az elmúlt egy-két évben befektetési céllal, részben lakáshitelből vásárlók ugyanis a hitelmoratórium lejártával eladhatják az ingatlanukat – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.

Ingatlanbefektetés hitelből

2018-ban és 2019 első felében a befektetési célú vásárlók egy része lakáshitelből finanszírozta a lakásvételt és a kiadásból, elsősorban a turistákat célzó rövid távú lakáskiadásból, azaz lakáshotelezésből származó bevételből fizette a törlesztőrészletet.

Üres lakások

A járvány miatt azonban töredékére esett a Budapestre látogató turisták száma, így a szóban forgó lakások jelentős része üresen áll vagy hosszabb távra adták bérbe.

15%-ot estek az albérletárak

A kínálat növekedése miatt az albérletárak is 10-15 százalékkal csökkentek március óta. Az érintett befektetőknek az általános hitelmoratórium márciusi bevezetése még adott egy kis haladékot.

Nem jön ki a matek

“A befektetők egy részére azonban nem vonatkozik majd a moratórium meghosszabbítása, ezért – mivel a lakás kiadásából nincs vagy jóval alacsonyabb lehet a bevételük – lehet, hogy eladósorba kell tenniük az adott lakást. Kisebb bevételek mellett nekik már egyáltalán nem biztos, hogy kijön a matek, ha a törlesztőrészleteket ismét fizetni kell.” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakétője.

Mit jelent a hitelmoratórium?

A hitelmoratóriumról és annak meghosszabbításáról Németh-Simkó Judit, az ingatlan.com-csoporthoz tartozó money.hu kommunikációs vezetője azt mondta: “A járvány miatti adósvédelmi intézkedések egyikeként a márciusban bevezetett hitelmoratórium lényegében általános volt, majdnem az összes hitelre vonatkozott.

Szeptemberben a kormány bejelentette a moratórium részleges meghosszabbítását, így a gyermeket nevelők, a közfoglalkoztatottak, a nyugdíjasok és a munkanélküliek további hat hónapra, azaz 2021 júniusáig kaptak haladékot. Azoknak a befektetőknek, akik nem tartoznak egyik csoportba sem, januártól fizetniük kell a törlesztőrészleteket.”

Mennyi lakás érintett és mennyibe kerülnek?

Az elmúlt években a fővárosban vásárlók 30 százaléka befektetési céllal vett ingatlant, így az ingatlan.com becslése szerint körülbelül 4-5 ezer lakásról lehet szó, amelyeknél felmerülhet a lakáseladás.

Ez a mennyiség a budapesti adásvételek éves forgalmának 10-12 százalékát teheti ki. Balogh László szerint azok is lépéskényszerbe kerülhetnek, akik az elmúlt 3-4 évben lakástakarékpénztári konstrukciót is indítottak a hitelből történő befektetési célú lakásvásárlás mellett. Ők az államilag támogatott megtakarítási idő lejárta után a felhalmozott összegből tervezték csökkenteni a lakáshitelből fennmaradó tartozásukat, így csökkentve a kiadásokat.

A szeptember végén az eladásra kínált budapesti használt lakások esetében a medián négyzetméterár 715 ezer forint volt. Ez azt jelenti, hogy meghirdetett lakások felét ennél alacsonyabb, másik felét pedig magasabb áron kínálták.

Ez 1 százalékos emelkedést jelent, lényegében stagnálásnak felel meg éves összevetésben. A 7. kerületben 813 ezer forintnál tart az átlagos négyzetméterár, ami viszont már 4 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Ha sokan döntenek az eladás mellett, az olyan hullámot generálhat a belvárosi kerületekben, ami akár a külső kerületekbe kigyűrűzve is alacsonyabb árakat eredményezhet.

Kiemelt kép: Lakópark a 11. kerületben – Fotó: BPK